Reuters
Az Európai Tanács elnöke azzal igyekezett visszaverni az idő előtti távozása miatt elhangzó bírálatokat, hogy az utódjáról mindenképpen júniusban döntöttek volna, és azt az EP-nek júliusban kell jóváhagynia, vagyis bőven el lehet kerülni, hogy fél éven át Orbán Viktor nagy befolyáshoz jusson az EU-ban a soros magyar elnökség révén.
Hogy Charles Michel indulni kíván a júniusi választáson, ezért november helyett már júliusban megválik hivatalától, az igen rosszkor érte az uniós diplomáciát, amely igyekszik fenntartani Ukrajna támogatását, próbálja valahogy kezelni a közel-keleti válságot, továbbá vitázik Kínával.