Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Miután a Teremtő létrehozta teremtményét, már csak figyelnie kell, merre veti a sorsa Jórgosz Lánthimosz 11 Oscar-díjra jelölt, a múlt héten bemutatott Szegény párák című filmjében.
Mutassatok nekem egy májat, és én megváltoztatom a világot azt követően, ha sikerül a hasüregben a megfelelő helyre visszatenni – ígéri Dr. Godwin Baxter, a briliáns sebész és szörnyeteg. A másik tanítása így szól: „Mindig együttérzően metssz!” Dr. Baxter tudja, mit beszél – a fortyogó vegyi üzemként működő emberi testet senki sem ismeri nála jobban. Dr. Baxter biológiai újragondolás, egy korábbi kísérletsorozat elrontott kreatúrája.
Furcsa észjárású apja kőarcú rémet faragott belőle, gyermekkorában az ujjait egy dobozba szögezte, mert kíváncsi volt, a szövetek elpusztulását követően tovább növekszik-e a csont. Dr. Baxter az anyagcseréhez szükséges természetes emésztőnedvei híján mesterséges enzimekkel emészt: a táplálkozás végeztével a szájából eregetett mókás kis gáz- és páragömbök viccesen szétpukkannak, egyetlen merevedése annyi elektromos energiát igényel, ami egész Észak-London egynapi áramellátására elegendő lenne.
Milyen teremtményt hozhat létre egy szörnyeteg? Egy szépséget. A filmjeinek minden egyes kockáját aprólékosan kidolgozó görög álmodozót, Jórgosz Lánthimoszt a vágyak vezérlik. A Szegény párákban egy különös dráma következtében agyhalott Bella Baxter kifejlett testébe egy csecsemő agyát ültetik. Ha test és szellem nincs szinkronban, az biztos jele annak, hogy Frankenstein doktor és gróf Drakula kétségkívül járt errefelé: még az is elképzelhető, hogy édes kettesben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.