Az iPhone történetének legnagyobb változása jön, az Európai Unió kényszerítette ki

Amikor 2007 januárjában Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t, éppen csak az hiányzott belőle, ami aztán elsöprően sikeressé tette az Apple készülékét, majd általában véve az okostelefonokat. Ez a digitális alkalmazásbolt, ahol a felhasználóknak lehetőségük van különféle, harmadik fél által készített szoftverek letöltésére. Aztán 2008. július 10-én megnyílt az iPhone-ok digitális áruháza, azóta pedig nem szívesen mondanának le róla az Apple vezetői és talán a vásárlói sem.

Az almás iOS operációs rendszernél App Store – az Androidon pedig Google Play Áruház – néven futó alkalmazásbolttal első blikkre mindenki jól járt. A felhasználók egy-egy letöltéssel ingyen vagy néhány száz forint ellenében bármikor bővíthetik okostelefonjuk tudását: ami a számítógépes világban régóta megszokott volt, azt a mobiloknál ez a rendszer tette lehetővé. A programok fejlesztői egyszerűbben terjeszthetik fizetős vagy más módon bevételt hozó alkalmazásaikat egy olyan letöltőhelyen, ahova egyébként is rendszeresen benéz mindenki. Kevesebbet (vagy másképp) kell költeniük marketingre és az esetlegesen megugró letöltések kiszolgálását megbízhatóan teljesítő szerverkapacitásra. Az Apple pedig a rendszer működtetéséért 30 százalékot harap le a felhasználók által befizetett összegekből. (A kisebb forgalmú fejlesztők bevételeiből három éve már csak 15 százalékot tesznek el. Ilyen arányban vonnak el akkor is, ha egy felhasználó valamely alkalmazásban fizetve egy év után újítja meg az előfizetését.)

Ez a szisztéma egészen addig jól működött, míg egy fajsúlyosabb szereplő fel nem tette a kérdést:

biztosan kapnak-e az alkalmazások fejlesztői annyi értéket az Apple-től, mint amennyi pénzt a vállalat elvesz a bevételeikből?