Szerencsétlenség a szerencsében – a Hitler elleni Stauffenberg-merénylet valószínűtlen fordulatai
10 perc
2024.07.20. 13:30
1944. július 20-án, éppen 80 évvel ezelőtt Brandt ezredes kicsit arrébb rúgta Claus von Stauffenberg gróf aktatáskáját. Ezért nem ölte meg a benne lapuló bomba Adolf Hitlert. Ezért tartott tovább a háború, ezért halt meg pár millióval több ember és pusztult el még jó néhány város. Nincsenek egyértelmű életek. A mártírok között is kevés a bűntelen. Stauffenberg gróf sem volt az.
Claus Philipp Maria Justinian Schenk Graf von Stauffenberg Dél-Németország legrégebbi és legelőkelőbb arisztokrata családjába született bele 1907. november 15-én. Apja a württembergi király főudvarmestere volt, amíg létezett ez a királyság.
A kis gróflegény társadalmi helyzetéhez méltó, gondos neveltetésben részesült Bajorországban, s bár leginkább az irodalom érdekelte, a családi hagyományoknak megfelelően katonai pályára állították. 19 éves korában megkezdte szolgálatát a családhoz kötődő 17. Bamberg lovashadosztályban.
Három Stauffenberg-fiú, köztük Claus és legkedvesebb fivére bekerült a híres költő, Stefan George nevezetes értelmiségi körébe, a Georgekreisba, melynek szellemisége igen távol állt a nácikétól. Ez a kör a „titkos Németország” (Geheimes Deutschland) része volt. A náciellenes rezisztencia számos képviselője került ki innen.
Stauffenberg grófot sokféle hatás érte, és ezek a hatások különböző irányokba húzták. Hol erre, hol arra. Hol az egyik, hol a másik határozta meg a szemléletét. A Georgekreis, az arisztokrata szellem, a katolikus konzervativizmus és a nácizmus is.
Tehetséges katonának bizonyult, vezérkari képzést kapott a Berlini Katonai Akadémián.
1933-ban megnősült. Feleségül vette Nina von Lerchenfeld bárókisasszonyt, akitől öt gyermeke született – az ötödik hét hónappal apja kivégzése után.
A gróf ambivalens viszonyban volt a nácizmussal. Lelkesen támogatta Lengyelország gyarmatosításának gondolatát, gyűlölettel teljes megvetéssel beszélt a lengyel zsidókról, az 1932-es elnökválasztáson Hitlerre szavazott. Közel állt hozzá a vezérelv, egyetértett azzal, hogy az egyén érdekét mindenben alá kell rendelni a nép érdekének. Hitlertől remélte Németország megtisztítását a korrupciótól, a romlott városi erkölcsöktől. Hitler hadászati képességeit is nagyra tartotta. Attól azért tartózkodott, hogy belépjen Hitler pártjába. Elrettentette a Hosszú kések éjszakája, a Kristályéjszaka és általában a jogi normákon átgázoló erőszak. Hiába volt von Haus aus antiszemita, a zsidókkal való egyre kegyetlenebb bánásmódot már csak mélyen hívő katolikusként sem tudta elfogadni. Sodródott az ellenállás felé, de magától értetődően teljesítette tiszti feladatait a háborúban.
Részt vett a Szudéta-vidék megszállásában 1938-ban, majd Lengyelország elfoglalásában 1939-ben. Meggyőződése volt, hogy Lengyelország gyarmatosítását a legkövetkezetesebben végig kell vinni a németek betelepítésével és a lengyelek rabszolgamunkára való felhasználásával, mert ez Németország prosperálásának feltétele.
Vezérkari tisztként szolgált a Franciaország elleni háborúban. Egynémely rokon és magas rangú tiszt már korábban is megkörnyékezte őt, hogy csatlakozzon a Wehrmachton belüli ellenálláshoz, de csak Lengyelország megszállása után gondolkodott el ezen, bár akkor is ragaszkodott még ahhoz az elvhez, hogy a német katonát az 1934-ben bevezetett Führer-eskü (Führereid) szellemében elsősorban Hitlerhez és nem általában a német államhoz köti az esküje.
A Szovjetunió elleni hadjárat szervezésében a Hadsereg Főparancsnokságának tisztjeként vett részt. Testvérei, Berthold és Alexander ekkor már kapcsolatban álltak az ellenállással, de Claus még nem. Viszont nyíltan kifejezte felháborodását tiszttársai körében a zsidók tömeges kiirtása miatt. „Ezeknek a bűnöknek véget kell vetni” – jelentette ki egyik tiszttársa tanúsága szerint.
Stauffenberg 1943 tavaszától került a Hitlerrel szembeni ellenállás meghatározó tényezői közé. Ugyanakkor, amikor majdnem életét vesztette.