Rusz Mónika: Párizsi fényünnep és provokáció

Az Austerlitz-hídról piros-fehér-kék füstfelhő szállt az ég felé, miközben népviseletben, angyalszárnyakon zenél a legismertebb harmonikaművész – nagyon éteri és nagyon francia nyitánya volt ez az idei olimpiai játékoknak.

Franciaország nagy áldozatokat hozott az olimpiáért, és azt reméli, hogy minden befektetés – hosszú távon – megtérül majd.

Szociális érzékenységet, urbanisztikai előrelátást és luxusprogramokat egyszerre látunk. Cserébe egy éve kaotikus a buszközlekedés, naponta elakadt a metró. S ha a hétköznapok nyűgje nem lett volna elég, jött a politikai feszültség: ötven nappal az olimpiai játékok előtt feloszlatták a Nemzetgyűlést, előrehozott választásokat írtak ki. Franciaország fölött elsötétült az ég, és úgy tűnt, irányíthatatlanul sodródik valami ismeretlen cél felé.

A világ is válsággal küzd: az Ukrajna ellen indított háború miatt az orosz sportolókat kizárták a játékokról, és dönteni kellett az izraeli, iráni és palesztin versenyzők jelenlétéről. Ők – ellentétben az oroszokkal – mind itt vannak. Viszont folyamatos a terrortámadástól való félelem.

Ilyen körülmények között hogyan lehet ünnepelni? Franciaország megmutatta! Idén több sportoló állhat rajthoz úgy is, hogy menekültstátusszal él. A mégoly súlyos válságok is, mint a menekültválság, hozhatnak sikert, integrációt, adhatnak esélyt a továbblépésre – ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság üzenete ezzel.

Sok más üzenetet is kiolvasni vélt a világ az olimpiai játékok szervezéséből, a megnyitóból. Elhangzott, hogy ami Párizsban megy, az propaganda, „a wokizmus diadala”, az európai keresztény értékek paródiája.

Mit láttunk eddig?