Lakatos Júlia: A magyarázó politológia és „Tisza-titok”

Rohanó világunk egyik furcsa paradoxona, hogy miközben egyre többet olvasunk híreket és az azokhoz tartozó elemzéseket, nem biztos, hogy többet is értünk a világból. Nem minden elemzői szerep alkalmas ugyanis események komplexebb értelmezésére. Írásomban amellett érvelek, hogy egyre inkább szükség van az olyan elmélyült elemzésre, ami nem pusztán a napi aktualitásokra reagál. Egyre gyorsuló világunkban az elemzésnek le kell lassulnia.

A médiafogyasztók leggyakrabban a politikai kommentár műfajával találkoznak. Ennek a lényege a gyorsaság és a leegyszerűsítés. Rövid időn belül elegendő információt adni a nézőnek, hallgatónak, hogy képet kapjon egy eseményről. Az elemző ilyenkor a (kül)politikai újságíró szerepét veszi át és hírhátteret biztosít. Csakhogy, ahogy maguk a hírek, úgy ezek az elemzések sem képesek összeállni egy komplexebb képpé, hiszen pillanatokon belül új hírek jönnek és lesöprik az előzőeket.

Rolf Dobelli író, Ne olvass híreket! című könyvében amellett érvel, hogy a hírek mára már szinte csak melléktermékek a reklámok mellett, a szórakoztatóipar részei, amelyekből nem tudunk meg ténylegesen többet a világról. Nem történik semmi, ha elszalasztunk egyet, mivel hamarosan jön egy hasonló. Nincs valódi relevanciája az életünk számára, ha rákattintunk egy indiai vonatszerencsétlenség hírére. A hírek nem erősítik tudásunkat, nem táplálnak minket szellemileg. Dobelli éppen ezért inkább szakfolyóiratok és könyvek, mélyebb szövegek olvasására buzdítja az embereket, lehetőleg saját kompetenciakörükben.

Természetesen egy online hírportálon nem a hírek fogyasztása ellen szeretnék érvelni. Pusztán azért hozom fel Dobellit példáját, mert javaslatot tesz a fent ismertetett jelenség megváltoztatására, ami rávilágít a kommentátori és a mélyebb elemzői szerep közötti különbségre is. Véleménye szerint kétféle zsurnalizmusra volna szükség. A tényfeltáró/oknyomozó újságírásra és a magyarázó újságírásra, amely megadja az események hátterét, kontextusát, magyarázó, tisztázó publicisztikákat ír. Mint a restaurátor a darabjaira tört vázát, összerakja a különálló darabkákat, hogy ne csak hírmorzsákat lássunk, hanem átfogó folyamatokat. És itt jön képbe ismét a politikatudomány.

A magyarázó újságíró szerepét, ma egyre inkább elemzők, politikai kommentátorok töltik be. Ez mind az újságírói, mind az elemzői funkciónak árt, s azt eredményezi, hogy a magyarázó politológia kiszorul a médiából. Ez az elemzői szerep egy komplexitási szinttel felette áll a magyarázó újságírásnál és a politikai kommentárnál, hiszen olykor hosszas, bonyolult kutatásokat kell átadnia a nézőknek közérthető módon. Sokan, akik képesek ennek művelésére, például azért ódzkodnak a médiaszerepléstől, mert félnek, hogy összemossák őket az olykor pártpolitikailag elfogult kommentátori szereppel, s elvesztik hitelüket a tudományos szférában. Vagy csak nincs kedvük harcolni a televíziós szerkesztőkkel, akik egy szereplés után amolyan “mindenesként” használnák őket, kompetenciakörüktől függetlenül, a napi hírek értékelésére.

Kétségtelenül egyszerűbb megmaradni a politikai kommentárok elemzési szintjén. A befogadók szempontjából azonban szükség volna mélyebb összefüggések bemutatására. Szerencsére a hírciklus felgyorsulásával, az elemzés leegyszerűsödésével párhuzamosan tapasztalható egy ellentétes folyamat is, és ennek részeként a fogyasztók igényt tartanak a hosszabb, elmélyültebb elemzésre is. A magyarázó politológia a podcastok világában kap kibontakozási lehetőséget.