„Alkoholistáink biztos fedezékben olvasgatják a száraz Amerika csempésztrükkjeit” – száz éve is pezsgett a magyar közélet karácsonykor

Régi újságokat nemcsak azért érdemes böngészni, mert jelen időben írnak azokról az eseményekről, amelyekre ma már történelemként tekintünk, hanem azért is, mert a hétköznapok történéseiből sokat megtudhatunk arról, hogyan éltek és gondolkodtak az emberek évtizedekkel ezelőtt. Néha pedig úgy érezhetjük, alig változott valami: száz éve is azok a problémák foglalkoztatták az embereket, mint napjainkban. A hvg360 Százéves újság című sorozata a korabeli cikkekből ad szórakoztató, múltba pillantó sajtószemlét.

Alma helyett narancs, ponty helyett tőkehal

1924. december 11-én a Magyarország arról írt, hogy a tőzsdekrachot követően „jobb lesz a karácsonyi üzlet, mint tavaly”. A kereskedők a forgalom növekedését tapasztalták, de főleg az olcsóbb dolgokat keresték a vásárlók. „A legélesebb verseny folyik az egyes kereskedők között. Olyan óriási a konkurencia, hogy ilyenmérvű versengésre még a békeidőkben sem volt példa. Ez természetesen egészséges állapot, mert a közönség válogathat, hogy hol szerezze be szükségletét” – nyilatkozta egy „előkelő női divatárucég” tulajdonosa. Egy cipőáruházban pedig elárulták: olcsóbban árulják a hócipőket, mint amennyi a beszerzési áruk, egy pár magasszárú női cipőt pedig annyiért lehetett kapni, mint az elkészítésének a munkabérköltsége. A nagy forgalomra készülve egyetemisták álltak be kereskedősegédnek, egyikük a Magyarország december 6-i számában így nyilatkozott:

Nem szégyelljük a munkát, hiszen itt is ki kell alakulni annak a felfogásnak, ami Amerikában természetes, hogy semmilyen munka nem lehet szégyen.

Kevésbé festett derűs képet a karácsonyi készülődésről a Pesti Napló december 13-i tudósítása. „Drága a karácsonyfa, még drágább a karácsonyfadísz” – írták. A magas árakat azzal magyarázták, hogy „a fenyőfát jobbára Erdélyből és a megszállott Felvidékről kell behozni Magyarországba”, a karácsonyfadíszek és játékok pedig többnyire külföldön készültek, és „hihetetlenül magasan állapították meg” a rájuk kiszabott vámot. „Egy darab színes üveg karácsonyfadísz 5-10.000 koronába kerül, könnyen kiszámítható tehát, hogy egy kis 50.000 koronás fenyőfa feldíszítése csak a legszükségesebb cukorkákkal, üvegdíszekkel, ezüstszálakkal, fonott gyertyákkal, csillagszórókkal, aranyozott dióval és almával, igen könnyen fölemészt 2-300.000 koronát” – sorolták.

A Központi Vásárcsarnok 1930-ban

Fortepan / Négyesi Pál

Hazai helyett inkább a friss tengeri halakat és rákokat keresték a vásárlók a Vásárcsarnokban, derült ki a Magyarország december 20-i tudósításából. „Kapható scampi, a Quarnero (a horvátországi Kvarner-öböl) híres rákja, tengeri lazac, kabeljau (tőkehal), osztriga” – mondta egy kereskedő. A karzat roskadozott a déligyümölcstől: „egész narancsligeteket vásárolhatnánk itt”, mandarin és banán is volt, az almaárusok viszont panaszkodtak, hogy „a rengeteg narancs miatt őket nemigen látogatják”.

A december 21-én megjelent riportban pedig játéküzletbe is ellátogattak: „volt ott például felfújható gumibanán, búgócsiga ezer is, tarka pojáca, amerikai dzsigg-mester, egész kis arzenál, háborús divatú falovak, faragott háziállatok, amelyek iparművészeti szempontból is megállják a kritikát, csökönyös csacsi, amelyik nem akar megindulni, egy méteres óceánjáró villanyvilágítással, Atlantic a neve, selymes bundájú mackó kis borjú nagyságban 1.490.000-ért, a jól ismert Steif-babák és konkurenseik, a Käthe-Kruse babák, impregnált vászonból készítve, villanyra járó expressz-vonat, amelyiknél az áramot a sínbe kell vezetni, egyméretes baba, konyha-kredenc teljes felszereléssel, villamos gépház, gyárüzem fütyülővel, dugattyúval, manométerrel, dinamóval és mégígytovább-ameddigakarod potom két és félmillióért”. (Nyitóképünkön borospincében italozó férfiak láthatók 1925-ben – fotó: Fortepan/Fortepan)