A tudományos okkultizmus prófétája – 100 éve halt meg Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia atyja

Olykor magyar származásúnak mondják, de ennek nincs semmi alapja. A Habsburg Monarchia osztrák vasutasa volt az apja, akit ide-oda helyeztek, és éppen a Habsburg Monarchia magyarországi tartományához, ma pedig Horvátországhoz tartozó Murakirályon szolgált 1861-ben, amikor három gyereke közül az első, Rudolf megszületett.

A család Alsó-Ausztriából származott. Rudolf másfél éves volt, amikor Murakirályról elköltöztek. Első emlékei már az alsó-ausztriai Pottschachból származnak, ahol apja állomásfőnök volt. Önéletírásában Murakirály (vagy horvátul Kraljevec) neve elő sem fordul.

Lajtaszentmiklóson és Bécsújhelyen járta ki az iskoláit.

Már középiskolás korában Kantot, Fichtét, Schellinget olvasott.

Kitüntetéssel érettségizett, majd a Bécsi Műszaki Főiskolán fölvett egy csomó tárgyat. Tanult matematikát, fizikát, kémiát, növény- és állattant, irodalmat, történelmet, filozófiát.

Elbeszélése szerint már 9 éves korától voltak látnoki élményei. Például látta egy távoli városban elhunyt nénikéje szellemét, akinek a haláláról a környezetében nem is tudott senki. Később nagy hatással volt rá egy tanulatlan füvesember, aki elmesélte spirituális élményeit. Steiner állítása szerint még kamaszkorában kialakult az a meggyőződése, hogy az ember objektív tudásra tehet szert a tapasztalati világon túlról kizárólag elméje által.

Ismeretelmélete Goethe azon tételén alapult, miszerint a gondolkodás nem több és nem kevesebb, mint egy érzékszerv. Ahogy a szem észleli a színeket, a fül a hangokat, úgy érzékeli a gondolkodás az ideákat, vagyis eszméket, fogalmakat, képzeteket. Az ideák tág fogalmába Steinernél belefért minden spirituális dolog. Így aztán az okkultizmusát sikerült a német felvilágosodás nagy alakjának tanaiból levezetnie.

Rudolf Steiner 18 évesen

Wikimedia Commons

1883-ban sikeresen lezárta felsőfokú tanulmányait.

A fiatal Steiner pozitivista szabadgondolkodó volt. Lelkesen tanulmányozta mindazt, ami korának szellemi életében botrányosnak, felforgatónak számított: Stirner, Nietzsche, Haeckel műveit. Az egykori pedáns ministránsfiú maga is megbotránkoztató nézeteket alakított ki a kereszténységről, annak „patologikus” vonásairól.

1884-től, jobb híján, házitanítói állást vállalt egy bécsi családnál, ahol négy fiút kellett oktatnia lekötnie, szórakoztatnia. Kifejlesztette egyéni oktatási módszerét, amelyből aztán sok év alatt kifejlődött Steiner legmaradandóbb öröksége, a Waldorf-pedagógia.

1886-ban megjelent első könyve a Goethe tanaiból kifejthető ismeretelméletről.

Steiner már a főiskolán is kitűnt Goethe életművének beható ismeretével, és egyik tanára az új Goethe-összekiadás főszerkesztőjének figyelmébe ajánlott őt. Steinert megbízták Goethe természettudományos műveinek szerkesztésével. Ő írhatta az előszavakat ezekhez a művekhez.

Mint Goethe-szakértőt meghívták munkatársnak a weimari Goethe- és Schiller-Archívumba. Rosszul fizetett és jelentős részben unalmas munka volt az összkiadás szerkesztése és az archívumi munka is. Steiner legalábbis így emlékezett. Márpedig ezzel töltötte értékes évei nagy részét harmincas évei derekáig, 1897-ig.

Közben azért ledoktorált, publikálta disszertációját, szerkesztette egy ideig a bécsi Deutsche Wochenschiftet, amelyben sok politikai témájú cikket jelentetett meg.

1894-ben pedig napvilágot látott egyik alapműve, A szabadság filozófiája, amelyben kifejtette, miképp vezet be – és vezethet be mindenkit – az intuitív gondolkodás a spirituális világba. Ez a mű alapozta meg a „tudományos okkultizmus” irányzatát. (A mű magyar fordítása innen letölthető.)

1897-ben Steiner Weimarból Berlinbe költözött és a Magazin für Literatur című irodalmi folyóiratnak lett a főszerkesztője és résztulajdonosa. Azt remélte, hogy a filozófiájához közelálló olvasótábort alakíthat ki a lap körül, de ez nem igazán skerült. Nagyon sok előfizetőt vesztett amiatt, hogy kiállt Zola mellett a Dreyfus-ügyben. Ez nem volt népszerű Németországban. Tovább csökkent az olvasótábor, amikor Steiner részleteket közölt az anarchista John Henry Mackayjel való levelezéséből. Mackay hozta vissza a feledésből a nihilista Stirnert, aki tagadta az egyén fölötti uralom minden formáját, a kommunizmust, a kapitalizmust, a humanizmust, a liberalizmust, a kereszténységet, a nacionalizmust, a magántulajdont stb. Pedig akkor még meg sem jelentek Mackaynek azok az álneves írásai, amelyben a férfiak és kamaszfiúk szerelmét dicsőítette személyes tapasztalatok alapján.

A kudarcok és a tulajdonostársakkal való súlyos konfliktusok után Steinernek el kellett hagynia a lapot.

Ekkor már nős ember volt. 1899-ben feleségül vette Anna Eunicket, aki már régóta a barátnője volt.

Steiner rengeteg előadást tartott. Élete folyamán vagy hatezret. Ennek jelentős részét gyorsírók lejegyezték, később kiadták. Ezek az előadások jó néhány kötettel egészítették ki egyébként is igen jelentős méretű életművét.

Steiner egyre ismertebb lett mint ezoterikus tanító, de az akadémiai közegben elszigetelődött és a kulturális mainstreamből kisodródott. Nem tartották őt igazi filozófusnak, ezoterikus tanításait tudománytalannak ítélték. 

Voltak persze neves alkotók, akikre Steiner jelentős hatást gyakorolt: Saul Bellow, Albert Schweitzer, Vaszilij Kandinszkij, Bruno Walter, Andrej Tarkovszkij, Selma Lagerlöf, Christian Morgenstern stb. De a hatalmas és ellentmondásos életmű nem minden eleme hatott a felsoroltakra és a fel nem soroltakra. Albert Schweitzertől például a miszticizmus, az okkultizmus minden formája távol állott, de becsülte Steiner társadalmi, pedagógiai törekvéseit, a szegényebb rétegek kulturális felemelkedése iránti elkötelezettségét és a nyitott, elfogulatlan gondolkodás, a szabadgondolkodás eltökélt pártolását.

A századfordulón kerül Steiner intézményes kapcsolatba a teozófiával, a Theozófiai Társasággal.

A teozófia szó Isten bölcsességét jelenti. A teozófia Isten misztikus ismeretének vallásfilozófiai irányzata. A modern teozófia olyan okkult irányzat, amely egy kimeríthetetlen titkos tudást feltételez. Ez maga Isten végtelen bölcsessége, amelybe a spirituális tudat képes behatolni.

A Theozófiai Társaság az emberiség egyetemes testvériségét hirdette fajtól, nemtől, felekezettől, bőrszíntől, társadalmi helyzettől függetlenül. Azt a magot kívánta megalkotni, amely körül ez az egyetemes testvériség kikristályosodhat. A Természet magyarázatra nem szoruló törvényeit tartotta a társadalmi lét alapjának. Azt feltételezték, hogy az emberben hatalmas látens intellektuális erő lakozik, amelynek kibontakoztatására a teozófia hivatott. A Társaság bármilyen hitű, felekezetű ember előtt nyitva állott.

Steiner egyszerre volt (pángermán) nacionalista és univerzalista. A különböző fajok, etnkai csoportok között határozott minőségi különbséget tételezett. Virágzónak, hanyatlónak, elmaradottnak, degeneráltnak, eltűnésre ítélteknek vagy a jövő ígéreteinek jellemezte őket. Műveiben hol a fehér faj, hol az európai kultúra, hol a német kultúra képviseli azt a csúcspontot, amelyet az emberiség fejlődése során addig elért. Ám semmilyen megállapítását nem tekinti oknak vagy igazolásnak a faji, etnikai, kulturális diszkriminációra, és a nemzetek minőségét éppen aszerint állapítja meg, hogy mennyire szolgálják az emberiség közösséggé válásának, testvériesülésének folyamatát. A jövő kultúrájában, hite szerint, a nemzeti különbségek eltűnnek.

Steiner minden rasszista előítéletet élesen elítélt – ami az egyénre vonatkozik, mert az egyén mint egyén független annak az etnikai csoportnak vagy – az akkori szóhasználatban – fajnak a kollektív jellemzőitől, amelyhez tartozik. Steiner egyszerre volt kollektivista és individualista.

Nem csoda, hogy Steiner életművében a rasszisták és az antirasszisták, a fasiszták és antifasiszták is találtak nekik való és bírálni való elemeket. Miként az antiszemitizmus hívei és ellenfelei is.