A pásztor elpanaszolja a varázslónak, hogy döglenek a libái.
– Mivel eteted őket?
– Szemes kukoricával.
– Az a baj. Etesd ezután darával!
A pásztor egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
– Mert szamár vagy! Zabbal etesd őket!
Pár nap múlva megint siránkozik a pásztor, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
– Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy:
– Varázsló, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
– Most már egy libád sincs?
– Egyetlen egy se.
– Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna.
A berlini fal lebontását követően Magyarország szinte elsőként csatlakozott rá a globalizáció akkor dübörgő gyorsvonatára. A sikeres és gyors piacnyitás miatt a 2000-es évek elején éltanulónak tartott gazdaságpolitikai sikerek alapján nem tűnt kizártnak, hogy az Európai Unióhoz is elsőként csatlakozunk, megelőzve az akkor még tőlünk lemaradó szomszédainkat.
A globalizáció áldásos hatása azt jelentette számunkra, hogy ide áramlott a tőke és a technológiai tudás az olcsón elérhető, szakképzett munkaerőhöz. Németország szempontjából mindez relatív közelségben biztosított extra versenyképességet a német iparnak. A magyar gazdaság valójában nem egységes gazdaság lett, hanem kialakult egy, elsősorban a német iparra és autógyártásra épülő, szuperversenyképes exportszektor, valamint egy döcögő hazai vállalati szektor.
Az exportszektor közel 30 éven keresztül tolta a magyar gazdaság szekerét: ennek köszönhetően emelkedett az életszínvonal, és millióknak lett stabil, versenyképes fizetést biztosító munkája.
Mára azonban a német gazdaság vesztett versenyképességéből, és a globalizáció küllői közé hatalmas botot dobott egy Donald Trump nevű figura. Emiatt küszködik a fent említett exportszektor, és emiatt van hosszú negyedévek óta recesszióközeli állapotban a magyar gazdaság. A német függést időközben próbáltuk dél-koreaira vagy kínaira cserélni, ugyanakkor a kereskedelmi háború árnyékában ez sem lesz feltétlenül egyszerű, és – ami még fontosabb – kívánatos. Miközben a német értéklánc lehetőséget teremt hazai vállalatoknak, a kínai szinte teljesen zárt.
