A Z generáció tagjaként ritkán éreztem azt, hogy cigizni trendi – erre vélhetően hatással volt az utóbbi évtizedek számos erőfeszítése a dohányzás visszaszorítására itthon és külföldön is. Aztán 2024-ben berobbant a brat életérzés, Charli XCX limezöld albumát körbelengte a dohányfüst, és a közösségi médiát is egyre több idealizált dohányos tartalommal árasztották el az influenszerek – ezekben a videókban vagány, szexi és felszabadító gesztusként jelenik meg a cigarettázás. Erről a jelenségről korábban írtunk a HVG-n is:
A Spiegel huszonéves újságírója ősszel a saját tapasztalatain alapuló cikkben foglalkozott a témával. Szeret cigarettázni, mint írta. Csak úgy. „De ne aggódjatok, anya és apa, nem vagyok függő. Legalábbis azt gondolom.”
Története sokaknak lehet ismerős: 16 éves korában egy házibuliban beleszívott egy cigarettába, onnantól partidohányos lett, majd évekig nem gyújtott rá. Az első munkahelyén tapasztalta meg, milyen is egy hosszú, stresszes munkanap után rágyújtani. Egy ponton elkezdte várni azokat a pillanatokat, amikor a lakótársával a balkonon ácsorogva, jókat beszélgetve elszívnak egy-egy cigarettát. Ekkor kezdett el gyanakodni, és megkérdezte magától:
Én akkor most függő vagyok?
Hasonló történetről számol be Bence is: ő három évvel ezelőtt, a húszas évei elején szívta el egyedül az első szál cigarettáját, előtte csak egy-egy slukk jutott neki az osztálytársai mellett. Majd egy nyári estén úgy hozta az élet, hogy egy barátjától kért egy szálat, és onnantól fokozatosan rászokott: először csak társaságban, később pedig egyedül is rágyújtott – bár előtte három hónapig próbálta tartani, hogy ne vásároljon magának cigarettát. Ezek után nagyjából két évig átlagosan napi öt szálat szívott el, majd beújított egy dohányhevítő készüléket főként a „változatosság gyönyörködtet” elve és az íz miatt. Néha még manapság is elszív egy „rendes cigit”, de nem tartja magát függőnek – ezt azzal indokolja, hogy vannak olyan napjai, amikor egyáltalán nem vágyakozik a nikotin után.
Szerinte a Z generáció idősebb tagjai körében nem annyira trendi dohányozni, a középiskolás korú fiataloknál viszont ez sokkal inkább hangsúlyos. „Ez inkább korosztálybeli kérdés, a gimiseknél elég erős a csoporthatás” – mondja. A Spiegel újságírója három olyan szabályt írt össze magának, ami segít kontrollban tartani a dohányzás mértékét a mindennapjaiban – ezek között van olyan, amivel Bence is próbálkozott.
- Nem tanulta meg, hogyan kell cigarettát sodorni.
- Csak nagyon ritkán vásárol magának cigarettát, és ha így tesz, akkor is minél hamarabb elosztogatja, hogy soha ne legyen ilyesmi otthon.
- A lakótársa dohányzik, de megállapodtak arról, hogy nem fogja cigarettával megkínálni őt. Ebből adódóan igazán kínosnak érezte, amikor kunyerálnia kellett egy szálat, valójában ez tartotta vissza a rossz szokástól.
A Spiegelnek nyilatkozó pszichológus szerint a dohányosok gyakran elég későn veszik észre, hogy függők, ez az úgynevezett kognitív disszonancia miatt van. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy különböző indokokat felsorolva megmagyarázzák maguknak, miért tartanak fent egy olyan szokást, ami károsítja az egészséget – a legtöbben ugyanis pontosan tisztában vannak azzal, hogy cigarettázni egészségtelen.
Toldy-Schedel Emil kardiológus, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület elnöke szerint nincsen pontos meghatározása annak, hogy ki, mikortól számít függőnek. Vannak olyan megközelítések, amelyek szerint egy élet során legalább száz szál cigarettát el kell szívni a függővé váláshoz, mások szerint a függőség napi néhány szálnál kezdődik. Azt viszont
fontosnak tartja megjegyezni, hogy az alkalmi dohányosok is függőnek számítanak. Közülük a legtöbben 18 év alattiak,
ami azért igazán problémás, mert kiskorúak számára tiltott a dohánytermékek vásárlása, esetükben tehát a dohányzás rejtett tevékenység, így nehéz nyomon követni, pontosan mennyien és milyen mértékben válnak dohányosokká – mondja.
