Mindent egy lapra tett fel Kínában az Apple, és most mindent el is bukhat vele

A kilencvenes évek végén Peking dobott mentőövet az akkor a csőd szélén támolygó techvállalatnak, mely aztán masszívan alapozva a távol-keleti nagyhatalomra, néhány éven belül leuralta a világot. Csak közben Kína olcsó összeszerelő üzemből komoly partnerré vált, Tim Cookéknak így most extra kihívás szakítani vele. Pedig az egyre romló USA–Kína-viszony és az egyre meredekebb tajvani helyzet miatt muszáj. Mivel a legfejlettebb chipeket Tajvan, a legnagyobb gyárakat Kína adja a vállalatnak, ha Hszi Csin-ping kiadná a parancsot a szigetország lerohanására, az Apple óriási gondba kerülne.








Matek-bármely szakos: az álláshirdetésekről is ordít, mekkora tanárhiánnyal indul a tanév

A kormány kommunikációs trükkökkel leplezi a pedagógushiányt, miközben az intézmények osztályok összevonásával és tanárok átvezénylésével enyhítenének a helyzeten. A státusztörvény végrehajtási rendelete legalább másfél nappal a tanévkezdés előtt végre megjelent, de sok pedagógus már ezt sem várta meg, inkább felmondott.


30 évig szórakozott a rendőrökkel a sorozatgyilkos, mire lecsukták. Most újabb ügyekben kerül elő a neve

Dennis Rader a hetvenes években kezdett el gyilkolni, és üzengetni a helyi újságnak és rendőrségnek Kansasban. Volt, hogy saját magára utaló rejtvényt, volt, hogy az áldozatai igazolványát küldte el. Végül egy törlés után is helyreállítható fájl buktatta le 2005-ben, azóta tölti életfogytiglani büntetését. Egy naplóbejegyzése miatt most újra elővették, az egykori kertjét is felásták. A nyomozók azt kutatják, lehet-e köze megoldatlan eltűnésekhez és gyilkosságokhoz. Két ügyben máris első számú gyanúsított lett, ő azonban tagad.


Valóban emberi tevékenység áll a Békés megyei földrengések hátterében?

Komoly földtani kockázattal is járhat az, hogy Magyarország próbál függetlenedni az importált energiától, és helyben termeli ki a nyersanyagokat. Okozhat-e hosszú távon ez a törekvés erős földrengéseket, és egyáltalán, mennyire van kitéve az ország a természeti katasztrófának? Szakemberek segítségével vettük végig, hogy pontosan mi áll a hazai földrengésekről szóló hírek hátterében, hogyan értelmezzük a magnitúdó és a rengésfészek mélységére vonatkozó értékeket és arra is kerestük a választ, hogy miért érezzük azt, hogy hirtelen megsokszorozódott a földmozgások száma.




Zelenszkijnek új terve lehet az oroszok eltávolítására a Krímből

Az ukrán államfő még vasárnap egy nagyobb interjú keretében fogalmazott úgy, hogy politikai módszerekkel kell elérni a félsziget demilitarizációját. Ez több szempontból is érdekes felvetés, ugyanis a Krímmel kapcsolatban az ukrán vezetés eddig jóval harciasabb kijelentéseket tett, így adja magát a kérdés, hogy vajon mitől változhatott meg a hangnem, és mit jelenthet ez a háború kimenetelére nézve?



Para-Kovács Imre: Walking dead

Elvesszük a pénzed, ha gyenge vagy, lefizetünk, ha erős, megölünk, ha nem hagyod magad lefizetni, és végül felmutatunk az ikonra a dolgozószoba falán, jelezve, hogy mindez Isten tudtával és beleegyezésével zajlik, hiszen ki mástól eredhetne ez a felhatalmazás, ha nem legfelülről. Vélemény.


Elnézést kért a tübingeni professzor, amiért összekeverte a Corvinus Egyetemet Orbánék agytrösztjével

A tübingeni polgármester feloldotta a dilemmát, miután két egymásnak ellentmondó tanácsot kapott az egyetemi tanártól. Az orosz nagyhatalmi igényekből fakadó fenyegetés megmarad Európával szemben, a két Korea közötti fegyverszünet lehetne a diplomáciai minta az orosz-ukrán tárgyalások megkezdéséhez. Akkugyárat telepítene Bajorországban a BMW. Válogatás a világsajtó írásaiból.


Felmondott a vasalódeszkás tanár: Inkább lennék ausztriai mosogatófiú, mint idehaza lehajtott fejű tanár

A vasalódeszkás videója utáni meghurcolása után végül minden fórumon neki adtak igazat, és nem hagyta abba a tanítást az ország akkor legismertebb testnevelőtanára, de a "politikai boszorkányüldözést" a kirúgott tankerület-vezető utódja is folytatta ellene. Vezsenyi László 32 évig volt pedagógus, most, 56 évesen, a státusztörvény bevezetése és a pedagógustársadalom közönye miatt végleg otthagyja szeretett hivatását.