Szülő, gyerek, stressz
Mi teszi a jó szülőt? A nevelési stílus vagy a világnézet? Az, hogyan jutalmaz és büntet? Vagy mennyire biztonságos otthont, milyen anyagi körülményeket teremt?
Robert Epstein, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem pszichológiaprofesszora 2010- ben nagyszabású felmérésben kereste a választ a fenti kérdésekre, és felállította a „szülői tízest”: azoknak a szülőinevelői készségeknek és gyakorlatoknak a listáját, amelyek megmutatják, mitől lesz jó a szülő – amennyiben a jó szülőség fokmérője a boldog gyerek. Epstein a tudományos vizsgálatok által alátámasztott szülői elvek és gyakorlatok hatékonyságát hasonlította össze: felmérte, mit ajánlanak a szakemberek, mi tűnik valóban működőképesnek, valamint hogy valójában mit tesznek a szülők. Kutatása igazolta a gyereknevelésről alkotott közismert bölcsességeket – a legfontosabb tényező a gyerek iránt kimutatott szeretet, törődés –, de hozott meglepetéseket is. A második és harmadik helyen ugyanis két olyan tétel következett, amely nem közvetlenül a gyerekkel való bánásmóddal függ össze: a saját stressz kezelésének képessége, valamint az, hogy a szülők békés viszonyt ápolnak e egymással (függetlenül attól, hogy együtt vannak-e vagy sem). A gyerek függetlenségi törekvéseinek bátorítása, az anyagi kérdések, a nevelési légkör vagy a vallásos nevelés mind-mind csak ezek után következik. Azaz a tanulmány szerint a gyerekek jóllétének a feléjük irányuló szereteten kívüli legmeghatározóbb tényezője, hogy a szülei hogyan tudnak megküzdeni az őket érő feszültségekkel.
A stressz testi és lelki ártalmai közismertek, és az utóbbi néhány évben egyre gyűlnek az Epstein-vizsgálat eredményeit igazoló bizonyítékok arról, hogy a szülő azzal teszi a legjobbat a gyerekeinek, ha ő maga jól érzi magát, és amennyire lehet, feszültségektől mentes. Ezért ha kell, időnként legalább rövid időre szabadságra megy a gyereknevelésből, és félreteszi az aggodalmait: kikapcsol, önmagára koncentrál, a saját társas és intellektuális igényeinek kielégítésével, lelki tartalékainak újratöltésével foglalkozik. Egyszerűnek hangzik, de nem feltétlenül az: az utóbbi néhány évtizedben stabilan tartja magát ugyanis az a közvélekedés is, hogy a gyerek jóllétének záloga, ha az anya (és lehetőleg az apa is) a lehető legtöbb időt tölti vele, így nem meglepő, ha sokak első reakciója a lelkiismeret- furdalás már a kicsik lepasszolásának gondolatára is. Hasonlóképpen e közkeletű hiedelem teszi, hogy a gyerek mellett dolgozó anyák bűntudattal élik meg az otthontól távol töltött időt, amit aztán az alvás, az önmagukkal törődés rovására próbálnak pótolni, teljesen kimerítve saját magukat. Nem kellene, hogy így legyen. Melissa Milkie, a Torontói Egyetem szociológiaprofesszora a Journal of Marriage and Family című folyóiratban idén tavasszal publikált átfogó kutatásának eredményei szerint egyértelműen a gyerekekkel töltött idő minősége, nem pedig a mennyisége számít. Az utóbbi nincs hatással sem érzelmi fejlődésükre, sem iskolai teljesítményükre, sem viselkedésükre – a család társadalmi-gazdasági státusa sokkal befolyásosabb tényezője a gyerek sikerének. A kötődés erősítése és a minőségi idő – a beszélgetés, a közös olvasás vagy étkezés nagyon fontos, de az a társadalmi nyomás, miszerint önmagában a gyerekkel töltött idő valami pótolhatatlan és szent dolog volna, inkább ártalmasnak tűnik, hiszen extra terhet ró a dolgozó anyákra, aminek feszültsége – összhangban mindazzal, amit a szülői stressz hatásairól tudunk – visszatükröződhet a gyerek jóllétében. „Ideális világban mindezek alapján enyhülne a szülők együtt töltött idő miatt érzett bűntudata, és megmutatná, mi igazán fontos a gyerekeknek” – mondta eredményeiről Milkie a The Washington Post című lapnak.
A pszichés betegségek általános modellje szerint a betegségre való hajlamés a környezeti stressz együttes hatása váltja ki a különböző zavarokat, azaz a lelki sérülékenység akkor fordul problémába, ha a környezeti feltételek kedvezőtlenül alakulnak. És úgy tűnik, a gyerekek érzelmi, hangulati és viselkedési zavarainak már magzati kortól erős kockázati tényezője a szülők stressz-szintje: egyes kutatások szerint a terhes anya által átélt tartós stressz közvetlenül hat az agyfejlődésre, és hosszú távon is kifejeződhet, akár kamaszkori viselkedészavarok vagy szerhasználati problémák formájában is. Különösen kényes azoknak a gyerekeknek a helyzete, akiknek a szülője valamilyen lelki zavarral küzd. Az Európai Neuro-pszichofarmakológiai Kollégium 2011-es adatai szerint az európai lakosság több mint harmada szenved valamilyen diagnosztizálható mentális zavartól, az Európai Unió mentális egészségügyi stratégiájaszerint pedig a komoly pszichés betegséggel küzdők 30-60 százalékának van gyereke. Mindebből következik, hogy nagyjából 12 gyerekből egyet érinthet ez a kérdés. A szakemberek – a sérülékenységstressz modellje értelmében – ma már a pszichiátriai betegség helyett inkább a mentális sérülékenység fogalmát használják, hogy megóvják az érintett családokat a megbélyegzéstől, hiszen a közbeszéd a mai napig erősen negatív előítéletekkel közelít a problémához. Ugyanakkor az érintettek gyerekeinek hasznos lehet, ha a testi betegségekhez hasonló fogalmakkal írjuk le a helyzetet, mert segíti annak „megértését, elfogadását és a reményt a gyógyulásban” – írja F. Lassú Zsuzsa és kollégái a Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban című kézikönyvükben. A gyerekeknek sokszor nem mondják el, mi a szülő baja, mert azt feltételezik, hogy nagyon megterhelné őket. Ők azonban látják, hogy valami nem stimmel, és ha kívülről nem kapnak, egyedül próbálnak magyarázatot keresni, s gyakran magukat hibáztatják a szülő állapotáért – megkönnyíti tehát a dolgukat, ha az életkoruknak megfelelően tálalt értelmezést nyújtanak nekik.
Ellenálló képesség
A korszerű segítői megközelítés a nehézségekkel való rugalmas megküzdés képessége, a reziliencia erősítésére koncentrál. Ez ugyanis olyan óvó mechanizmusokat jelent, amelyek még a betegségre való hajlam és a stresszes életesemények együttes jelenléte mellett is megkímélhetnek a megbetegedéstől. A sérülékenységstressz modelljében ezek a védő tényezők – kapcsolatok támogató felnőttekkel és a kortársakkal, a rendszeresség, az én hatékonysága, az örömteli tevékenységek, az öngondoskodási készségek, a pozitív énkép – adják a harmadik pillért. Ha a szülő pszichés problémákkal küzd, a család és az intézményrendszer legfontosabb feladata, hogy megértesse a gyerekkel, mi zajlik körülötte, fejlessze az ellenálló képességét, és teret kínáljon arra, hogy kifejezhesse saját érzéseit. Az érintett szülő már azzal is segítheti, hogy a gyerekeinél ne ismétlődjön ugyanaz, amitől ő szenved, ha felismeri, és próbálja megérteni saját problémáját, és szakszerű segítséget kér, mert ez erősíti a kicsik biztonságérzetét.
Kugler Judit cikke a HVG Extra A nő 2015/1-es számában jelent meg.
Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
