A szkepticizmus pozitív hozadéka viszont, hogy elterelődött a publikum figyelme a piacról és így viszonylagos nyugalomban fejlődhet a technológia. Tavaly rengeteg izgalmas fejlesztés ment végbe, nagy befektetők jelentek meg, és szinte minden jelentős iparág vezető cégei elkezdtek kísérletezni a Bitcoin technikai hátterét adó rendszerrel, a blokklánc technológiával.
A hétköznapi embernek persze még mindig úgy tűnhet, hogy a világ egy részének elment az esze. Miért hajlandó bárki is fizetni azért, hogy birtokolhasson egy csupán számítógépeken létező pénzfajtát?
Kellő távolságból közelítve a kérdést idézhetjük a klasszikus gondolatot: „Minden annyit ér, amennyit adnak érte”. Ennél egy fokkal elgondolkodtatóbb, hogy a nemzetállamok jegybankjai által kibocsátott pénz is nagyrészt csak számitógépes kódok formájában létezik. Ezt hívjuk számlapénznek, mely betétekből és követelésekből áll. A készpénz csupán csekély részét adja a világ pénzmennyiségének és szinte semmilyen esetben sincsen mögötte fizikai fedezet. Az értékét valójában a jegybankba és jogrendszerbe vetett hit adja. Ha a fiat pénzből kiindulva elfogadjuk azt, hogy valaminek lehet értéke fizikai fedezet nélkül, akkor belekezdhetünk a kriptopénzek értékének megállapításába. Ha a bitcoinról van szó, akkor valójában senki sem tudja pontosan, hogy melyik tényező pontosan milyen mértékben határozza meg az értékét.
Kezdeni viszont mindenképp a bitcoin bányászásnál (a virtuális valuta előállításának folyamatánál) érdemes, mivel egy bitcoin előállítási költségénél csak időszakosan lehet alacsonyabb az árfolyam. Ha ez hosszabb távon fent áll, akkor a bányászoknak nem éri meg a termelés és megszűnik a kínálat egy jelentős része a piacon. A bányászás költségét leginkább az erre a célra specializálódott chipek és az elektromos áram ára határozza meg. Ezért jellemző, hogy a bányászási tevékenység az olcsó áramot biztosítani képes országokban koncentrálódik. Egy másik megközelítés az ár meghatározására a Metcalfe-törvény alkalmazása: a Bitcoin-hálózat és így egy bitcoin értéke is exponenciálisan nő a felhasználók számának bővülésével. A kereskedőknek az is fontos a vizsgálat során, hogy mekkora a napi tranzakciók volumene, hiszen ez minél magasabb, annál aktívabb a hálózat vagy annál inkább nőtt a felhasználók száma – tehát annál nagyobb értéke lehet a Bitcoinnak. A példaként említett és az egyéb más fundamentális értékelési módszer mellett ugyanúgy használják a technikai elemzés eszköztárát is a kriptovilágban. Az előbbi megközelítés a gazdasági mutatókra koncentrál, míg az utóbbi a grafikonokról leolvasható múltbéli árfolyamingadozásból próbál következtetni az árra.
Akármelyik értékelést is választjuk, annyi biztos, hogy a mindössze 10 éve létező piac mozgásai rengeteg fejtörést okoznak még a profi befektetőknek is. Sokszor hasonlították már a blokklánc jelentőségét az internetéhez, és ezek a tendenciák is hasonlóságot mutatnak. Garanciák persze nincsenek, de a dotkomlufi kipukkadása pont ugyanilyen körülmények között történt. A nagy kérdés, hogy a piaci esés után jönnek-e a blokklánc technológia Google-jei, Facebookjai és Amazonjai?
A hétköznapi ember másik nagy kérdése a kriptoeszközök értéke mellett, hogy mire is jó ez az egész? Hogyan hat ez az én életemre? Nem véletlen, hogy a blokklánc első alkalmazása a Bitcoin volt, ugyanis a legkézenfekvőbb felhasználása a banki szolgáltatásokban képzelhető el. A Pizza-nap óta, mely az első bitcoin tranzakciót jelöli egy áruért (pontosabban pizzáért), meglehetősen elterjedt lett az új fizetőeszköz elfogadása. Vásárolhatunk vele már Magyarországon is, például az alza.hu-n, a 220voltban vagy akár hotelekben, kávéházakban is. A közgazdászok egy része azonban más felhasználási lehetőséget javasol a Bitcoinra. Vegyük például a Ripple nevű kriptopénzt, ami egy valós idejű bruttó elszámoló rendszert működtet. Ez lehetővé teszi, hogy majdnem valós időben tudjunk tranzakciókat bonyolítani. A Ripple célja, hogy egy hatékony banki háttérfolyamatot építsen. A végfelhasználónak nem is feltétlenül kell tudnia, hogy kriptopénzt használt, hiszen a hálózat képes bármilyen érték tranzaktálására (ez lehet dollár, euró, forint vagy bármi egyéb).
Több nagy bank és kereskedő cég is használja már ezt a rendszert. Hasonló technológiával kísérletezik a legnagyobb amerikai bank, a J.P. Morgan Chase, mely februárban jelentette be a JPM coin elindítását. A bank célja, hogy hatékonyabbá tegye ezzel a napi 6 billiárd dollár értékű tranzakcióit. Jelenleg a nagykereskedelmi tevékenységük egy kis részét terelik át saját blokkláncukra, melyből az ezt használó cégek azon kívül, hogy azonnal megvalósulnak az utalásaik, semmit sem érzékelnek. A blokklánc egyik fő ígérete a bizalom szükségességének kiiktatása egy rendszerből, így adódik, hogy bárhol érdemes a használatának vizsgálata, ahol bizalmi problémák vannak. Ilyen lehet például a földhivatali szolgáltatás, mely sokszor nincs megfelelően vezetve és korrumpálható a hivatalnokok által. India, az Egyesült Királyság és Svédország csak pár példa azon országok közül, melyek már dolgoznak a földhivatali nyilvántartás blokkláncra való átterelésén. Észtországban, ahol a világon a legfejlettebben működik az állami szolgáltatások digitalizációja, már egy ideje blokklánc technológiát használnak az állampolgárok egészségügyi adatainak védelmére. A fenti két esetben is az a közös, hogy a szolgáltatások használói nem is tudnak róla, hogy már a blokkláncot használják.
Amiről viszont biztosan fogják tudni, hogy használják, azok az okosszerződések. Ezek a már most is használatos digitális szerződések automatizálják az értékek tranzakcióját. A szerződő felek egy digitális dokumentumban rögzítik a megegyezésüket, majd letétbe helyeznek valamely értéket a blokkláncon. A szerződés ezután saját magát vizsgálva eldönti, hogy megvalósultak-e a benne foglaltak, és ha igen, akkor automatikusan érvényesíti magát. Tegyük fel, hogy egy barátunkkal fogadunk 100 forintban, hogy fog-e holnap esni az eső, és ezt egy okosszerződésben rögzítjük. Mind a ketten letétbe helyezzük a 100 forintot, majd másnap a szerződés több időjárást vizsgáló szenzortól bekéri az adatokat. Ha teljesül a szerződésben foglalt paraméter (azaz esik az eső), akkor átutalja a pénzt az arra fogadónak. Ez a technológia természetesen még kezdeti fázisban van, de jusson eszünkbe, hogy a fejlődési üteme viszont exponenciális. Akár tudatosan, akár csak a háttérfolyamatokban fogjuk használni a blokkláncot, biztos, hogy jelentős hatással lesz az életünkre.