HVG |
Németország duplán is kivette a részét a növekedésből. Az ország és egyben Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen-csoport ugyanis tovább növelte részesedését, és ismét az európai piac több mint ötödét uralja. Minden hozzá tartozó márkából több fogyott, mint korábban, különösen az anyacég VW típusai szerepeltek jól, köszönhetően a Passat, Jetta, Fox, Golf Plus modelleknek. A Skoda a Rommster sorozatgyártásával hívta fel a figyelmet. A csoport luxusága, az Audi is növelni tudta forgalmát, nem utolsósorban tavaly debütált Q7 hobbiterepjárója, valamint a Magyarországon készülő TT sportautók sikerének köszönhetően. Negyedik éve növeli forgalmát a VW-csoporthoz tartozó Rolls-Royce is, mely 805 darab Phantomot tudott eladni.
A legkelendőbb modell azonban tavaly Európában nem a sokáig vezető VW Golf volt, hanem az Opel Astra. Pedig a General Motors (GM) nem zárt jó évet, apadó piaci részesedése immár éppen hogy 10 százalék felett van. Ezen még az sem tudott változtatni, hogy a svéd Saab márka az egyik legnagyobb növekményt érte el Európában.
Meglepetésre jól teljesített a betegeskedő olasz Fiat, az autósok kedvelik a Grande Puntót, akárcsak a Croma, Sedici és a Panda modellt. Csalódást okozott viszont mindhárom francia gyártó. Visszaesett a Peugeot és Citroen modelleket készítő PSA-csoport, de különösen nagyot zuhant a Renault. Utóbbi viszont azzal büszkélkedhet, hogy hatalmas siker olcsó autója, a Dacia Logan, amelyből 77 százalékkal több fogyott. Folytatta viszont menetelését a japán Toyota, amely abban bízik, hogy az idén világméretekben letaszítja a trónról a vezető autógyártót, az amerikai GM-et.
HVG |
Nem éppen rózsásak az idei európai kilátások. A német piac az áfa 16-ról 19 százalékra való emelése miatt az első néhány hónapban biztos megtorpan valamennyire, ami az egész kontinenst visszaveti. A Citigroup befektetési részlegének elemzése szerint Németországban annak ellenére is visszaesés várható, hogy jó néhány kereskedő egyelőre magára vállalja az adókülönbözetet. Hasonlóképp borúsnak látja a helyzetet a Global Insight elemzőcég is, amely szerint tovább éleződik a verseny, és ez még lejjebb nyomja a cégek profitját, a gyártás további keletre telepítésére ösztönözve a nagy cégeket. A Deutsche Bank elemzése szerint az EU több meghatározó gazdasága is lassulni fog, ami elsősorban a családok luxuskiadásait veti vissza, amilyen például az autóvétel. Ráadásul a márkák előrejelzése szerint kevesebb vonzó új modell várható az idén.
Az európai gyártók nemcsak a kereslet jósolt csökkenésétől tartanak, hanem a szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásoktól is. Az EU legalábbis a hírek szerint arra készül, hogy az eddigi önkéntes korlátozás - 2008-ra kilométerenként 140 gramm alá csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást - helyett kötelező előírásokat szab az autógyáraknak. Ez leginkább a nagy teljesítményű autókat - Mercedes, Porsche, BMW - érinti, a kiskocsikat kevésbé, ami javítja a Fiat és a Citroen piaci esélyeit, amelyek főként az alsóbb kategóriákban adnak el sok járművet. A versenyben ráadásul immár nem csupán a japánoktól kell tartani az európaiaknak, támad a korábban lenézett dél-koreai Kia és Hyundai is, amelyek immár európai - szlovákiai - gyártóbázisról indulnak harcba.
Az éleződő verseny miatt könnyen lehet, hogy hamarosan Európában is megjelennek az amerikai piacot jellemző hatalmas, a mostaninál nagyságrenddel nagyobb ösztönzők, amelyek több ezer eurós árengedményt is elérhetnek, még tovább apasztva a gyártók hasznát. Az USA-ban egyébként már ott tartanak, hogy 3-4 ezer dollár körüli engedményekkel csábítják a vevőket. A Chrysler például decemberben átlagosan 4416 dolláros kedvezményt adott, a Ford 3829 dollárosat, a GM pedig 2393 dollárosat. A Toyota viszont csak 1363-at, a Honda pedig mindössze 472-t kínált. Az amerikai piacon egyébként a három nagy hazai gyártó részesedése tovább szűkült az ázsiaiak javára. Ebben immár annak is nagy szerepe volt, hogy az üzemanyagárak növekedése miatt csökkent az amerikaiak által éveken át előszeretettel vásárolt benzinfaló szabadidős autók (SUV) iránti kereslet. A házépítések visszaesése miatt pedig az áruszállítóként is használt, szintén amerikai kedvenc pickupokból fogyott kevesebb. Ha az idén vissza is állna irántuk a kereslet, az amerikai gyártókon már az sem igazán segítene, mivel az ázsiaiak ezekben a kategóriákban is egyre erősebbek. A Toyota máris nagy dobással kezdi az évet: a Tundra pickup új változata immár éppen olyan hatalmas, mint egy GMC vagy Dodge. Egyelőre lemaradásban van a hibrid meghajtás terén is az amerikai autógyártás. Bár a januári detroiti autóbemutatón a GM előállt egy új elektromos - egy sima háztartási dugaljból is feltölthető - autóval, a Chevrolet Volttal, annak sorozatgyártására még jócskán várni kell, miközben a Toyota nem győzi kielégíteni a hibrid Prius iránti igényt.
Az USA amúgy az idén sem lesz menedék az európai cégek számára, a dollár várható gyengülése ugyanis az eddiginél is versenyképtelenebbé teszi áraikat. Az európaiaknak az egyedüli remény Kelet-Európa, ahol lendületesen nőnek az eladások. Persze a térség országaiban elkelt autók mennyisége még mindig elenyésző Európa nyugati feléhez képest, ám mégis figyelemre méltó, hogy a kontinensen a legnagyobb ugrást a legkisebb autópiacokon, a balti országokban érték el (30-50 százalék). A régióban csak Cseh- és Magyarországon torpant meg a piac, és a hazai eladások a gazdasági megszorító intézkedések miatt valószínűleg az idén is tovább esnek.
VASS PÉTER