Hivatalos: itt a sokak által várt villanyautó, a teljesen megújult Nissan Leaf

Megannyi kiszivárgást és kedvcsinálót követően most végre hivatalos formában is bemutatkozott a japán gyártó új elektromos autója.

  • hvg.hu hvg.hu
Hivatalos: itt a sokak által várt villanyautó, a teljesen megújult Nissan Leaf
A Nissan 2010-ben mutatta be a formailag nem túl egyedi, de a tisztán elektromos hajtásláncát tekintve úttörőnek tekinthető Leafet. Az eddig globálisan mintegy 283 ezer példányban értékesített ötszemélyes japán autó nemrégiben a korábbiaknál nagyobb kapacitású akkumulátorral is elérhetővé vált, és bár már érződött rajta, hogy nem éppen friss fejlesztés, 2017 első felében még mindig több mint 11 ezer darab került belőle forgalomba Európában. És ezzel még mindig a kontinens második legnépszerűbb villanyautója a korosodó Leaf, mely most végre megkapta az utódját:
Nissan

A nagyközönség által először a Frankfurti Autókiállításon megtekinthető második generációs Nissan Leaf 4,48 méter hosszú, 1,79 méter széles és 1,53 méter magas. A változatlanul 2,7 méteres tengelytávú újdonság 1535 kilogrammot nyom a mérlegen, és ezen tömeg egy jelentős részét a 24, illetve 30 helyett immár 40 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorpakk teszi ki.

Nissan

A 150 lóerős teljesítményű, illetve 320 Nm nyomatékú elektromotor 144 km/h-s végsebességet tesz lehetővé. A 0-100-as sprint szintideje 11,5 másodpercről 7,9 másodpercre csökkent, ami hatalmas előrelépést jelent. Egy feltöltéssel 250 helyett mintegy 378 kilométer tehető meg, legalábbis az NEDC-szabvány szerint. 3 kW-os töltővel 16 órát, 6 kW-ossal pedig 8 órát vesz igénybe egy teljes feltöltés, villámtöltővel azonban akár 40 perc is elegendő ahhoz, hogy a teljesen lemerült telepet 80 százalékos szintre hozzuk.

Nissan

A tizenkét ultraszonikus szenzorra épülő ProPilot rendszer a 30-100 km/h-s sebességtartományban távtartós tempomatot, illetve aktív kormányzással támogatott sávtartást biztosít. A rendszer képes automatikusan állóra fékezni a kocsit, és a gázpedál apró lenyomására újra felgyorsít onnan a korábban beállított sebességre.

Nissan

Újdonság továbbá az alapfelszereltség részét képező, gombnyomásra ki/bekapcsolható úgynevezett e-Pedal, mely lehetővé teszi, hogy kizárólag a gázpedál kezelésével gyorsítsunk, lassítsunk, állóra fékezzünk és állóhelyzetben tartsuk a kocsit. A Nissan szerint átlagos felhasználás mellett 90 százalékban minden feladat ellátásához elegendő lehet ez az egyetlen pedál.

Nissan

Az Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis, illetve szériában LED-fényszórós új Nissan Leaf októbertől rendelhető, Németországban a Visia alapmodell hivatalos listaára 31 950 euró (9,8 millió forint). A hazánkban zöld rendszámmal felvértezhető és 1,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható új Leaf első példányait az ígéretek szerint 2018 januárjában vehetik majd át a vásárlók.

Jövőre várhatóan egy 60 kWh-s változat is érkezni fog, mely körülbelül 500 kilométeres hatótávolsággal fog rendelkezni, és ebben a modellben állítólag már 220 lóerős villanymotor lesz.

Nissan
Nissan
Nissan
Nissan
Nissan

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.