Ahogy a Tiborcz család az utcába költözött, megváltozott a parkolási rend a japán nagykövetségnél

A Budapest Közút Zrt. "lakossági megkeresésre" vizsgálta felül a forgalmi rendet.

  • hvg.hu hvg.hu
Ahogy a Tiborcz család az utcába költözött, megváltozott a parkolási rend a japán nagykövetségnél

Egy tábla jelent meg a japán nagykövetség XII. kerületi épülete előtt még február elején, ami arra figyelmezteti a hozzájuk érkezőket, hogy a kevés parkolóhely miatt jobb, ha taxival/tömegközlekedéssel érkeznek.

A Népszava szerint a dolog azért érdekes, mert a követség korábban használhatta a képviselet melletti kis zsákutca végében lévő parkolót, ahova követségi dolgozóknak volt csak behajtási engedélyük.

Időközben, 2017 júniusában Tiborcz István megvette a kis utcában álló villát, így a követségnek új szomszédja lett. A Tiborczhoz érkező vendégek pedig azt a parkolóhelyet kezdték használni, ahova korábban nagykövetség dolgozói tették le autóikat. A lap úgy tudja, az ügy miatt a követség levelet küldött a Külügyminisztériumnak, de azt nem tudni, erre érkezett-e válasz a külügytől.

A levél benyújtása után három, várakozni tilos táblát szereltek fel az utcánál, de úgy, hogy a japán nagykövetség oldalára teljes várakozási tilalom vonatkozik. Amit viszont Tiborcz-ingatlan felőli oldalra raktak ki – a kiegészítő jelzés alapján – lehetővé teszi, hogy ott négy órán keresztül várakozzanak. Ez a követségi munkatársaknak annyira nem jó,

hiszen az ott 8 órában dolgozók vagy hosszabb időre érkező vendégek már nem parkolhatnak az utcán.

A változtatással kapcsolatban a Budapest Közút Zrt. a lappal azt közölte, hogy a kis utca forgalmi rendjét lakossági megkeresésre, tavaly októberben vizsgálták felül.

„A korábbi forgalmi rend csak a zsákutcában lévő Japán Nagykövetség járművei számára engedélyezte a behajtást, ami egy közterületi utca esetén jogi szempontból nem volt alátámasztható megoldás, így a felülvizsgálat során a célforgalom számára engedélyeztük a behajtást” - írták, hozzátéve, hogy szerintük nem számít egyedinek a forgalmi rend ilyen és ehhez hasonló változtatása.