Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Úgy tudni, a kocsiban román vendégmunkások utaztak, 8 embert kellett kórházba vinni, egyiküket a helyszínen ellátták.
Péntek este fél 11 körül az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 62-es kilométernél egy Mercedes Sprinter típusú gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, és árokba hajtott, írta a rendőrség honlapja.
Az elsődleges információk alapján a baleset következtében kilenc személy megsérült.
A rendőri helyszínelés a forgalmat nem befolyásolja, a járművek folyamatosan haladhatnak a belső és a külső forgalmi sávban – közölték.
Az Index idézi Donka Ferenc szabadúszó újságírót, aki szerint a román vendégmunkásokat szállító mikrobusz Németországba tartott, amikor – vezetője elaludt – letért a sztrádáról, majd a vadkerítést átszakítva az árokban az oldalára borulva állt meg.
A kocsiban 9 férfi utazott, a mentők 8 embert vittek kórházba, egy személyt pedig a helyszínen elláttak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.