szerző:
László Ferenc

A svéd márka középkategóriás kombijának legerősebb és egyben plugin hibrid-változatát, valamint legfrissebb divatterepjárós kivitelét próbáltuk ki párhuzamosan. Teszten a V60 T8 Twin Engine és a V60 CC.

A Volvo tavaly dobta piacra a 2010-ben debütált első V60-as utódját, az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új fejlesztésű második generációs modellt, melynek D4-es kivitelét egy hosszú erdélyi úton volt szerencsénk kipróbálni. Azóta megérkezett a hazai kereskedésekbe a típus T8-as hibrid csúcsmodellje, illetve az emelt karosszériás összkerékhajtású terepes kivitel, a CC.

Mindkettőt kipróbáltuk, a kék a hibrid, a fehér a terepre hangolt változat.

©
©

Alapvetések

Mivel a V60-at korábban már alaposan kiveséztük, most csak érintőlegesen foglalkozunk magával az autó alapkoncepciójával. Az S60-as szedán kombi változatának új kiadása jelentősen nagyobb lett, mint az elődje, ennek köszönhetően mind az utasterében, mind a csomagterében nagyobb a hely.

A 4,76 méter hosszú V60 a német prémium kombik közül nemcsak az öregedő Mercedes C-osztálynál, illetve Audi A4-nél nagyobb, hanem a vadonatúj 3-as BMW-nél is. Utóbbinál egész konkrétan 5 centiméterrel hosszabb a svéd járgány, melynek tengelytáv terén sincs szégyenkezni valója. Mind elöl, mind hátul igen korrekt a helykínálat, panaszkodni legfeljebb az fog, akinek hátul középen, a vaskos kardánalagút felett kell hosszabb távon utaznia.

©

Ahogy az utastér egészéből, úgy a műszerfalról is árad a skandináv életérzés, a nyugodtság, az otthonosság. A kellemes fogású kormány mögött digitális műszeregység található, a középen trónoló kijelző pedig szokás szerint állított kivitelű. Az Android Auto- és Apple CarPlay-kompatibilis infotainment rendszer kezelése alapvetően egyszerű. Jobb lenne, ha a klímát dedikált nyomó/tekerőgombokkal állíthatnánk.

A csomagtartó alaphelyzetben 529 literes, vagyis nagyobb, mint az említett német vetélytársak puttonya, de jelentősen kisebb, mint a Skoda Octavia etalonnak tekinthető 610 literes csomagtere. A V60-as a szinte teljesen síkba hajtott, 60/40 osztatú hátsó üléssorral maximum 1441 litert képes magába fogadni. Az XC60-as divatterepjáró testvérmodell 1600 literes térfogatával nem tud versenyezni a V60-as, viszont egyeseknek fontosabb lehet, hogy utóbbi modellben hosszabb tárgyak szállíthatók.

©

T8 Twin Engine

A csúcsmodell beszédes nevet kapott, hiszen egy duplamotoros autóhoz van szerencsénk. Elöl kapott helyet a 2 literes 4 hengeres benzinmotor, mely turbóval, illetve kompresszorral erősítve 303 lóerős teljesítményt ad le. Korábban ez a motor kicsit erősebb, 320 lovas volt, a visszalépés vélhetően a szigorodó környezetvédelmi előírásoknak tudható be.

A hátsó kerekeket egy 87 lóerős, illetve 240 Nm nyomatékú villanymotor hajtja, így végül 390 lóerős összteljesítményt, illetve 640 Nm-es rendszernyomatékot kapunk (XC60 T8: 407 lóerő, 640 Nm). Amivel pestiesen szólva azért már odébb lehet állni. A 0-100-as sprint alig 4,9 másodperc alatt letudható, ami már-már sportautós szint, a végsebességet pedig 250 km/h-ra korlátozza az elektronika.

©

A felfüggesztés remek társ a dinamikus haladásban, sőt, akár a tempós kanyarvadászatban is, azt azonban nagyon érezni, hogy a T8-as a fejlett plugin hibrid-hajtáslánc miatt mintegy 250 kilogrammal nehezebb egy T6-osnál. A 2 tonnás tömeget nehéz palástolni, azért viszont kijár az elismerés, hogy a 10,4 kWh kapacitású akkumulátor az XC60-nal ellentétben a V60-asban nem csökkenti a csomagtér méretét.

Ezt úgy sikerült megoldani, hogy a telepek a középkonzol alá kerültek. Tény, hogy emiatt kicsit nagyobb és szinte alig használható valamire a középkonzol, de ez még mindig sokkal jobb megoldás, mintha a csomagtartót vették volna kisebbre. Ugyancsak pozitívum, hogy az üzemanyagtank a korábbi hagyományoktól eltérően nem zsugorodott össze, változatlanul 60 literes.

©

Adaptív futómű sajnos még a csúcsmodellben sincs, viszont az egyedi üvegfejet kapott és elektromos kivitelű váltókarral kapcsolható nyolcfokozatú Aisin automataváltót nem sok kritika érheti. Alaphelyzetben mindig elektromosan lódul meg az autó, és ha kell, késlekedés nélkül azonnal bekapcsol a benzinmotor. Tisztán elektromosan mintegy 40-45 kilométert lehet megtenni, ami elmarad a gyártó által ígért 54 kilométertől, ennek ellenére korrektnek mondható az e-hatótáv.

Elektromos módban maximum 125 km/h-val haladhatunk, és ha a váltókarral B-módba kapcsolunk, akkor fokozott motorfék hatás mellett rengeteg energiát nyerhetünk vissza lassulás közben. Egy teljes feltöltés áramerősségtől függően 3-7 órányi időt vesz igénybe, kár, hogy menüből nem állítható a töltőáram erőssége. A zöld rendszám minden előnyét kiélvező T8-cal gyakori töltések mellett akár 0 literes fogyasztással is közlekedhetünk, reálisan pedig valahol 4-8 liter között mozog a fogyasztás, ami egy ekkora teljesítményű családi autótól igen korrekt produkció.

©

CC

A Volvo még 1997-ben mutatta be első Cross Country modelljét, és úgy döntött, hogy az új V60-asból is készít egy ilyen, enyhébb terepezésre alkalmas változatot. A V60 CC-t az alul és a kerékjárati íveken végigfutó fényezetlen karosszériaelemekről, illetve az emelt hasmagasságról lehet a legkönnyebben felismerni.

Az alapmodellhez képest 7,5 centiméterrel emelték meg az egyedi módon átalakított futóművet, végeredményképp pedig egy olyan autót kaptunk, melynek hasmagassága eléri a 21 centimétert. Alapáron jár a normál V60-osokhoz 750 ezer forint ellenében kérhető négykerékhajtás, valamint a lejtmenetvezérlés, a középkonzolon lévő csillogó tekerőgombbal pedig adott esetben a speciális off-road üzemmódot is bekapcsolhatjuk.

©

Az új hűtőmaszkot és egyedi hátsó lökhárítót kapott CC hajszálnyival, alig 2 centiméterrel hosszabb az alap V60-asnál. Nem mondanánk, hogy ezzel a típussal vágnánk neki a legszívesebben egy somogybabodi sárdagasztós fesztiválnak, az viszont kétségtelen, hogy enyhébb terepen egyáltalán nem jön zavarba a technika. Mi elsősorban földúton és erdei ösvényeken tettük próbára az újdonságot és egyetlen egyszer sem okozott csalódást. Enyhe terepre remek választás a CC, ami vélhetően akkor sem jön majd zavarba, ha havas-jeges körülmények között használják.

A 190 lóerős, illetve 400 Nm-es produkciót előadó 2 literes dízelmotor remekül passzol a tesztautó karakteréhez. Kicsit érces a hangja és a 9 literes átlagfogyasztás sem túl kedvező, cserébe viszont kárpótol a már alulról elérhető nagy nyomaték. Ezenkívül 250 lóerős benzinmotorral szerelt T5 kivitelben kapható még a V60 CC, ami az ígéretek szerint a későbbiekben lágyhibrid és plugin hibrid változatban is elérhetővé fog válni.

Az alap CC 18 colos kerekeken gördül, a 900 ezer forinttal drágább CC Pro viszont már 19 colos kerekeket kap, és alapáras benne a fa dekoráció, a gerinc- és combtámaszos elektromos ülés, illetve a bőr borítású távirányító.

©
©

Konklúzió, árak

A V60 T8 Twin Engine-nel 0 literes fogyasztású villanyautóként és akár családi sportkocsiként is közlekedhetünk, ráadásul úgy, hogy közben nem szenved csorbát a hibrid kombi csomagterének kapacitása, praktikuma. Ennek viszont alaposan megkérik az árát, ugyanis legolcsóbban 17,3 millió forint ellenében lehet T8-asunk. A nálunk járt R-Design csomagos, jól felszerelt tesztautó pedig 22 millió forintot kóstál.

A zöld rendszámra és a környezettudatos, illetve spórolós használatra igényt tartóknak tehát sokat kell áldozniuk új V60-asukra. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy ősszel érkezik a T6 Twin Engine, mely 50 lóerővel gyengébb hibrid már némileg barátságosabb árcédulával fog bírni. Mi viszont e mellett egy 200 lóerő körüli, sokkal olcsóbb hibridnek is nagyon tudnánk örülni.

A V60 D4 CC alapára 13,7 millió forint, a jól felszerelt tesztautó pedig 18 millió forintba kerül. Ez a modell azok számára lehet jó választás, akik nem szimpatizálnak a divatterepjáró kategóriával, így többek közt az XC60-nal, és inkább egy enyhe terepezésre alkalmas kombit szeretnének használni.

Ha a legolcsóbban szeretnénk megúszni a V60 megvásárlását, akkor 9,9 millió forintért kaphatunk D3-as kivitelt, 150 lóerős dízelmotorral és hatfokozatú kéziváltóval.

©

Ha érdeklik a legújabb autótesztek, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dollármilliókra ítélték a gátszakadást okozó brazil bányavállalatot

Dollármilliókra ítélték a gátszakadást okozó brazil bányavállalatot

Videó: Két perc alatt képbe hozzuk a szaúdi dróntámadásról és az olajválságról

Videó: Két perc alatt képbe hozzuk a szaúdi dróntámadásról és az olajválságról

Szakadékba zuhant egy ember Salgótarjánban

Szakadékba zuhant egy ember Salgótarjánban

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Két baleset is volt az M5-ösön, hatalmas a dugó

Két baleset is volt az M5-ösön, hatalmas a dugó

Sean Beannek elege lett: nem vállal el egy szerepet, ha megölik

Sean Beannek elege lett: nem vállal el egy szerepet, ha megölik