Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az utóbbi időben egyre többen hagyták figyelmen kívül a vontatásra, illetve a járművek terhelésére vonatkozó hazai szabályokat.
Kétnyelvű közlekedésbiztonsági plakátokat helyeztek ki az elmúlt napokban az autószállító trélerekből álló, úgynevezett „horrorkaravánok” közlekedésének visszaszorítása érdekében az M1 autópályán és az 1-es számú főúton, írja az erdely.ma. A plakátokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által közösen indított kampány keretében tették ki.
Az utóbbi években több olyan kelet-európai országokba irányuló járműszerelvénnyel szemben intézkedtek a rendőrök, ahol a gépkocsivezetők figyelmen kívül hagyták a vontatásra, illetve a járművek terhelésére vonatkozó hazai szabályokat, ezek a túlsúlyos és túlméretezett járművek az utakon kiemelt kockázati tényezők.
A most indított kampány célja, hogy a tranzitútvonalakra kihelyezett kétnyelvű táblákkal a szállítást végzőket anyanyelvükön tájékoztassa a rendőrség arról, hogy a fenti cselekmény Magyarországon tilos.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.