szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Energiatárolásra is fel lehetne használni az elektromos autókat és csak egy applikáció kellene hozzá.

Az akkumulátorokat, amelyek az autókat hajtják, másként is fel lehet használni – mondta az InfoRádiónak Jászay Tamás, a Budapesti Elektromos Művek vállalatfejlesztési igazgatója.

Jászay szerint az autóflották az országos energiarendszer részévé válhatnak azzal, hogy vagy tárolnak, vagy visszatáplálnak a hálózatra, ezzel segítve a rendszernek azt a rugalmasságát, amire szükség van a megújuló energiatermelés bizonytalanságainak kiegyenlítésére.

Szerinte anyagi ösztönzéssel rá lehetne venni az elektromos autók tulajdonosait arra, hogy bekapcsolódjanak a rendszerbe. Ha napi 8 órában rendelkezésre bocsátja az autóját ahhoz, hogy részt vegyen ebben a rendszerszintű szabályozásban, akkor évente 70 ezer forintot tud ezzel keresni.

Jászay elmondta, a rendszer futurisztikusnak tűnik, de applikációkkal könnyen megvalósíthatóak. Németországban már működik ez a modell, ott már pénzt is keresnek az autósok ezzel.

(Képünk illusztráció)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG hvg360

Két év elteltével már nem is olyan rosszak az elektromos autók

Felülvizsgálta korábbi számítását, és környezetbarátabbnak minősítette az e-autókat az IVL svéd környezetkutató intézet. Tavalyelőtt még azt mutatták ki, hogy a villanyautók összességében még a dízeleseknél is jobban szennyezik a levegőt, ha a teljes életciklusukat veszik figyelembe, a gyártástól az újrahasznosításig.

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Halálra gázoltak egy gyalogost a Blaha Lujza térnél

Halálra gázoltak egy gyalogost a Blaha Lujza térnél

Rendkívüli készültség Berlinben: a világ legfontosabb vezetői érkeznek a fővárosba

Rendkívüli készültség Berlinben: a világ legfontosabb vezetői érkeznek a fővárosba

Csaknem 100 milliárdot költhetett Rogán Antal tárcája kormánypropagandára

Csaknem 100 milliárdot költhetett Rogán Antal tárcája kormánypropagandára

Varázslatosan mutat a visegrádi vár a zúzmarában

Varázslatosan mutat a visegrádi vár a zúzmarában