szerző:
hvg.hu

A harmadik generációs 3-as BMW korai példányai idén már 30. születésnapjukat ünneplik, így akár OT rendszámot is kaphatnak.

Az 1991. évi LXXXII. törvény 18. § 14. pontja szerint "muzeális jellegű az a gépjármű, amelyet legalább 30 éve gyártottak, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak megfelelően helyreállították". És ezek az autók hazánkban OT rendszámot kaphatnak, vagyis hivatalosan is oldtimernek lehet minősítetni őket.

Ha oldtimerek kerülnek szóba, akkor a legtöbb esetben valamilyen patinás hangulatú veterán négykerekű villan át az agyunkon. És nem pont egy a hazai utakon elég gyakori látványnak számító E36-os BMW, pedig akár egy ilyen német járgány is kaphat OT rendszámot.

©

A BMW a különböző változatokban 1982-től egészen 1994-ig gyártott E30-as utódjaként 1990-ben dobta piacra az egészen 2000-ig gyártásban maradt E36-os 3-as modellt, amiből szedán, kombi, kompakt, kupé és kabrió változat is készült.

©

A belépőszintet a 99-102 lóerős 1,6 literes benzinmotorral szerelt 316i jelentette, dízelfronton pedig a 90 lovas 1,7 literes erőforrásra épülő 318tds volt az alapmodell. A sorozatgyártott kivitelek közül az M3 játszotta a sportos csúcsmodell szerepét, melyet eleinte 286 lóerős 3 literes, később pedig 321 lóerős 3,2 literes motorral szereltek.

©

Az E36-os BMW M3 5,5 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra. Összehasonlításképp, az aktuális 3-as szériából (G20) már a tulajdonképpen hétköznapi 330i xDrive is ugyanilyen gyorsulást produkál, az M340i xDrive pedig 4,4 másodperc alatt tudja le a 0-100-at.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már több, mint kétezer koronavírus-áldozatot elismert Kína

Már több, mint kétezer koronavírus-áldozatot elismert Kína

Hatékonyabb lehet a leukémia kezelése egy magyar kutatásnak köszönhetően

Hatékonyabb lehet a leukémia kezelése egy magyar kutatásnak köszönhetően

Ashley Graham nem szégyelli terhességi csíkjait

Ashley Graham nem szégyelli terhességi csíkjait

Így szól élőben az új James Bond-film betétdala (videó)

Így szól élőben az új James Bond-film betétdala (videó)

Tömeges madárpusztulás sokkolja a spanyolokat, még rejtély, mi áll a háttérben

Tömeges madárpusztulás sokkolja a spanyolokat, még rejtély, mi áll a háttérben

Demeter Szilárd nem akarja, hogy Aczél Györgynek nézzék

Demeter Szilárd nem akarja, hogy Aczél Györgynek nézzék