Szlavkovits Rita Gazdaság

Mehet az utcára három gyerekkel, pedig fizette a lakbért

Nem csak hátralékok miatt, de a közösségi élet szabályainak megsértéséért is kitehetik a bérlőket a szociális bérlakásokból. De nem csak a lakók, hanem a lakásokat fenntartó önkormányzatok is szorult helyzetben vannak.

Gergely Zsófia Itthon

Nemcsak a budavári polgármester, a szülei is önkormányzati lakásban élnek

Nemcsak a budavári polgármesternek van az önkormányzattól hiperolcsón bérelt lakása a Várban, de Nagy Gábor Tamás nyugdíjas szülei is itt élnek. Méghozzá abban a lakásban, amelyről eddig úgy tudtuk, hogy a korábbi feleség cége bérli. A polgármester szerint ez teljesen szabályos, a cég nyerte el az önkormányzattól a bérletet, de utána a szülei "bérlőtársak" lettek. Bent jártunk a műemléki házban, amelyet az önkormányzat százmilliókból újított fel.

hvg.hu Gazdaság

40 milliót keresett az önkormányzati bérlakáson a titkárnő rokona

Alig fél évet élt a IX. kerületi polgármester titkárnőjének rokona a Ráday utcai felújított lakásban, és már 8,5 millió forintért megvehette a 71 négyzetméteres bérleményt. 4 évvel később 49 millióért eladta. A polgármester a piaci árak emelkedésével magyarázza a busás hasznot.

hvg.hu Itthon

Nagycsalád elől happolta el a bérlakást a jászberényi polgármester

Szabó Tamás egyhavi kaucióval többet tudott letenni az 55 ezer forintos bérleti díjú lakásért, mint a szintén pályázó háromgyerekes család, amely penészes lakásából menekült volna. Jászberény fideszes polgármestere másfél éve él a neki öt évre megítélt bérleményben. A család azóta csonka családdá vált.

hvg.hu Ingatlan

Jó üzlet lenne az önkormányzati lakás, ha lenne

Nem is olyan régen hatalmasakat lehetett gurítani az önkormányzati lakások “piacán”. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt óriási biznisz volt, szinte a semmiből jelentős ingatlanokat lehetett megszerezni, ma már azonban nemigen találunk olyan ingatlanos céget, amelyik komolyan foglalkozna önkormányzati lakások “értékesítésével”. Pedig az önkormányzati lakásokra most is lenne kereslet, még mindig olcsóbban lehet így lakáshoz jutni, mintha hitelből saját tulajdonút vásárolnánk. Az önkormányzati lakások azonban úgy fest, elfogytak. Főleg a használhatóak.

hvg.hu Ingatlan

Belváros: Bérleti díjat fizetnek a Szerb utcai lakásért

Nem szociális bérlakás, hanem az önkormányzati rendelet szerinti legmagasabb piaci bérleti díjért bérbe vett ingatlan a Szerb utca 9. első emeletének 1. számú lakása, a házban pedig csak két olyan bérlő lakik, akik az önkormányzattal munkajogi viszonyban állnak.

1 2
Erdőtűz miatt kiürítettek egy horvátországi fesztivált

Erdőtűz miatt kiürítettek egy horvátországi fesztivált

Vajna Tímea eladja Lamborghinijét, és teszi mindezt furcsa fotókkal

Vajna Tímea eladja Lamborghinijét, és teszi mindezt furcsa fotókkal

Kikacagta a PSG tulajdonosa a Barcelona ajánlatát Neymarért

Kikacagta a PSG tulajdonosa a Barcelona ajánlatát Neymarért

Kiütötte első ellenfelét a férfi vízilabda-válogatott a vébén

Kiütötte első ellenfelét a férfi vízilabda-válogatott a vébén

Bankjegyre kerül a mesterséges intelligencia atyja, akit homoszexualitása miatt meghurcoltak

Bankjegyre kerül a mesterséges intelligencia atyja, akit homoszexualitása miatt meghurcoltak

Bekerül az új Mortal Kombat-moziba a videojátékok legdurvább része

Bekerül az új Mortal Kombat-moziba a videojátékok legdurvább része

Lejárt a kilakoltatási moratórium, ismét elharapódzott a végrehajtás

Lejárt a kilakoltatási moratórium, ismét elharapódzott a végrehajtás

Nagyon büdös van a székesfehérvári bánya környékén, ahol a horvát szennyvíziszapot tárolják

Nagyon büdös van a székesfehérvári bánya környékén, ahol a horvát szennyvíziszapot tárolják

Béremelést kapnak a vasutasok

Béremelést kapnak a vasutasok

Momentum: A Huawei veszélyes

Momentum: A Huawei veszélyes

Gyógyszer és drog hatása alatt vezetett a magyar autósokba belerohanó horvát BMW-s

Gyógyszer és drog hatása alatt vezetett a magyar autósokba belerohanó horvát BMW-s

A címlapról ajánljuk