Lesz miből választani: 5 különböző Galaxy S10-et mutat be a Samsung
Bedurrantja a rakétákat a Samsung az idei csúcsmobiljával, és az eddig megszokottak helyett ezúttal öt különböző verzióval áll majd elő a dél-koreai cég.
Bedurrantja a rakétákat a Samsung az idei csúcsmobiljával, és az eddig megszokottak helyett ezúttal öt különböző verzióval áll majd elő a dél-koreai cég.
Szemmel is jól látható összeggel csökkent annak a két alkalmazottnak a fizetése, akik igen komoly bakit vétettek a Huawei új évi üzenetének posztolásakor.
Az Egyesült Államok Szövetségi Távközlési Bizottságának (FCC) dokumentumából sok minden kiderül egy új Galaxy-sorozat első tagjáról.
Jót akartak, amikor a Twitteren kívántak boldog új évet a Huawei munkatársai. Kár, hogy ezt egy iPhone-nal tették, amit egy éles szemű felhasználó ki is szúrt.
Még mindig kevés konkrétumot tudni a Samsung iparágat is felforgató okostelefonjáról, de pletykákból és értesülésekből nincs hiány. Most egy újabb részletről kezdtek beszélni a koreai források.
Egyelőre senki sem tudja, mikorra készülhet el a Google által régóta fejlesztgetett Fuchsia nevű operációs rendszer, de az már most biztos, hogy a Google megkönnyítenék az átállást az Androidról.
Hivatalosan is vége Andy Rubin egykori nagyreményű telefonjának, azonban a gyártó nem adja fel, és jön a folytatás.
Januárban rántja le a leplet a HMD a régóta várt Nokia-csúcsmobilról, amiről most újabb képek és egy videó is előkerült.
Noha az Apple nem közöl eladási adatokat, egy független elemző szerint idén sokkal több androidos felhasználót sikerült megnyerniük. A siker azonban nem a csúcskategóriás Xs vagy Xs Maxnak köszönhető.
A Twitteren jelent meg egy hír, amely szerint január végén jelentik be a Nokia 9 PureView-t, a HMD eddigi legerősebb telefonját.
Az év végéhez közeledve megszaporodnak a statisztikák. A felnőtt tartalmakat közvetítő Pornhub is kiadta a sajátját.
Idén rengeteg hasznos telefonos alkalmazást és szórakoztató játékot próbáltunk ki, ezek közül mutatjuk most azt a 15-öt, ami szerintünk a legjobb, a leghasznosabb, vagy épp a legszórakoztatóbb lett.
Európa több országában is elérhetővé vált a Samsung S9 mobilokon az Android Pie, januárban pedig világszerte felkerül a mobilokra az operációs rendszer.
Bár az Egyesült Államokban (és még pár országban) tiltólistára kerültek a Huawei eszközei, a kínai cég telefonjai igen népszerűek. Karácsony környékén fontos mérföldkőhöz érkezett a cég.
2019-ben 10-es jelzésű Samsung-csúcstelefonok érkeznek: az év második hónapjában a Galaxy S10-ek, majd a második félévben a Galaxy Note10. Egy ismert kiszivárogtató valamennyi jövő évi eszköz kijelzőméretét tudni véli.
A Samsung és a Huawei után ezúttal az utóbbi vállalathoz egyre lazábban kapcsolódó Honor mutatta be a lyukasztott kijelzős mobilját.
A legújabb értesülés szerint nem a Galaxy S10 lesz a Samsung első olyan telefonja, amelynél az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alá kerül.
Az okostelefon évek óta az egyik legnépszerűbb ajándék, amit a szülők a gyerekeknek szánnak karácsonyra. Sorra vettük, milyen alkalmazásokat érdemes telepíteni, illetve milyen beállításokat érdemes elvégezni a mobilon, mielőtt az örömből sírás lesz.
A Mozilla fejlesztői az androidos eszközökre, valamint az iPhone-ra és iPadre készített Firefox Focust is frissítették, újabb hasznos funkcióval látva el őket.
Bár még messze a barcelonai MWC, ahol várhatóan bemutatja a Samsung a Galaxy S sorozat következő generációját, most úgy tűnik, van, aki már használ is egy Galaxy S10-et.