Igen ritka régi Ladát árulnak Budapesten
Ennek az apró orosz járgánynak a Ladáktól megszokottnál kettővel kevesebb hengere van. És csak kettő ilyen autó létezik Magyarországon.
Ennek az apró orosz járgánynak a Ladáktól megszokottnál kettővel kevesebb hengere van. És csak kettő ilyen autó létezik Magyarországon.
Az AvtoVAZ a korábbiaknál is szélesebb rétegek számára szeretné elérhetővé tenni legújabb modelljét.
A Lada Vesta sportosra hangolt csúcsmodellje közel 40 százalékkal erősebb az alapmodellnél. És szó szerint képes szinte teljesen kifektetni a kilométeróra mutatóját.
Az orosz márka hazai importőre ugyan csökkenő darabszámról, de nem lankadó vásárlói érdeklődésről számolt be. A jó öreg Niva még mindig tarol, csak a Vesta előzi meg.
Furcsa érzés lehetett egy pár sílécen állva az orosz négykerekű tetején szelni a levegőt. Íme egy repülő finn, aki Häkkinen, de nem a Forma–1-ből lehet ismerős.
A hivatalos forgalmazó által meghirdetett versenyre régi és új Ladákkal is lehet nevezni.
Ha Lada és terepjáró, akkor mindenkinek kapásból a Niva jut eszébe, ez a most bejelentett új Lada divatterepjáró azonban még nem a régi orosz négykerekes utódja.
Az AvtoVAZ-nál idén jelentősen több motor készül, mint tavaly, és jövőre is növekedni fog a gyártókapacitás.
Az orosz gyártó izgalmas új terepjáró koncepcióját kívülről és belülről is alaposan körbejárja ez a videó. Érkezőben a Niva sokak által várva várt 21. századi utódja.
Az új alkalmazás révén lekérhetők a kocsival kapcsolatos információk, és akár a motor távolról történő beindítása is megoldható.
Az orosz gyártó legújabb divatterepjáró modelljét egy magyar designer szabta új formájúra.
Emelt karosszériával, de összkerékhajtás nélkül támad az orosz gyártó legfrissebb újdonsága.
A sportos Lada végre a nagyközönség előtt is bemutatkozott, és a belsejét is leleplezte az orosz gyártó.
A közelmúltban a WTCC-t is megjárt Vestából végre megérkezik a sokak által várva várt utcai sportváltozat, amit a nagyközönség először augusztus végén tekinthet meg élőben.
A cégben már jelentős tulajdonrésze van a Renault-Nissan szövetségnek.
A moszkvai politechnikai egyetem hallgatói tervezték meg a jövő Ladáit.
Vidám szín, praktikus karosszéria, patika állapot - mit többet kívánhat még az oldtimer szovjet technikára vágyó vásárló?
Ez az orosz terepjáró nem éppen modern technikájáról híres, ettől függetlenül megvan a maga piaca.
Az AvtoVAZ a közeljövőben számos új modellel fog előrukkolni, és létszámbővítésre is készül.
Az elmúlt negyedévet a korábbiaknál jobb teljesítménnyel zárta a vállalat, ami elsősorban az új Vesta-modelleknek köszönhető.