Nagy István szerint semmi nem lesz a Bábolnának szánt kormányzati kárpótlásból, amit a dögtemetőért kaptak volna
Bábolna polgármestere még ír egy utolsó levelet Orbán Viktornak, utána viszont perelnek, ha nem kapják meg az ígért pénzt.
Bábolna polgármestere még ír egy utolsó levelet Orbán Viktornak, utána viszont perelnek, ha nem kapják meg az ígért pénzt.
Válaszolt Bábolna vezetése arra a videóra, amiben Lázár János arról beszélt, hogy telhetetlen volt a polgármester, amikor az elhamvasztott 5 ezer marha miatt fizetendő kártérítésről tárgyaltak.
Már korábban is azt állította az építési minisztérium, hogy a település visszautasította a dögtemető miatti kártalanításra vonatkozó ajánlatot, a polgármester szerint ez „nevetséges és felháborító”.
Az építési minisztérium szerint a település visszautasította az ajánlatot, a polgármester szerint ez „nevetséges és felháborító”.
Egyeztetésre ment Bábolnára az agrárminiszter a ragadós száj- és körömfájás ügyében. Elégedetlen helyiek élőlánca fogadta. A település határában van az egyik kijelölt dögkút.
Már több ezer száj- és körömfájás miatt leölt szarvasmarhát földeltek el Bábolnán, a helyiek azt szeretnék, ha nem temetnék el a véleményüket.
A helyiek 5 kilométeres kocsisorral és tojásdobálással fejezték ki nemtetszésüket.
Hivatalos tájékoztatást nem kaptak.
Ácson forrnak az indulatok a település mellé tervezett katódgyár miatt. A beruházó állítja, hogy minden rendben, azonban 2026-ra a Komárom melletti faluban nemcsak gyár lesz, de egy háromszáz főt befogadni képes lakópark is.
Nyílt levelet írtak polgármesterüknek bábolnai civilek a szomszédos Ács hozzájuk közel eső határába tervezett kínai katódgyár ügyében. Azt szeretnék, ha Horváth Klára bábolnai polgármester állást foglalna a beruházással kapcsolatban, és válaszolna egy sor kérdésre.
Nyílt levelet intézett a polgármesterhez ácsi civilek csoportja. Számon kérik rajta a településre tervezett katódgyárral kapcsolatos homályos kommunikációt és személyes közmeghallgatást követelnek. Jelezték, nem csak őket, de a szomszédos Bábolna és Bana lakóit is felháborította a hirtelen bejelentett gyárépítés.
Hétközben 80 kilométer/órás sebességkorlátozásra kell számítani Bábolna, Győr és Komárom térségében.
Egy ember meghalt ketten súlyosan megsérültek, amikor egy autó belehajtott egy útellenőrző teherkocsiba Győr irányában. Több órára lezárták az M1-est.
Fél éven keresztül bele-belenyúlt a lemezkazettába.
A kilövés idejére több mint 150 embert kellett biztonságos helyre szállítani.
Az Ionity igen komoly teljesítményű töltőjét az M1-es és M7-es autópályák mellett vehetik használatba a villanyautósok.
A jelenleg széles körben használatos 22-75 kW-os hazai töltőknél jelentősen gyorsabb, 350 kW-os csúcsteljesítményű rendszert az OMV bábolnai töltőállomásán helyezték üzembe.
Az elszabadult kerék egy fiatal nőt talált el. A sérült a helyszínen meghalt.
Két férfi csak azért nyitott szlovákiai bankszámlákat, hogy arról kamu átutalási megbízásokat adjanak a banknak. Mivel fedezet sosem volt a számlákon, a bank sem teljesítette a megbízásokat, de így is át tudtak verni több embert.
A földművelési miniszter Bábolnán árulta el, hogy a kormány kiemelt célja, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalában legyen. Még a gyereknevelésbe és oktatásba is beviszik a lovas kultúrát.