Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit
A zenekar menedzsere szerint nem is kezdődhetett volna jobb helyen az új koncertkörútjuk.
A zenekar menedzsere szerint nem is kezdődhetett volna jobb helyen az új koncertkörútjuk.
A Tisza Párt elnöke ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte a Fidesz és az óellenzék közösen tették működésképtelenné a fővárost.
A fővárosi közösségi közlekedést még nem, de egyes beruházási összegeket és más, napi kifizetéseket már le kellett állítani a Fővárosi Önkormányzatnál, miután likviditási problémát okozott, hogy a Magyar Államkincstár 10,2 milliárdot emelt le a főváros számlájáról annak ellenére, hogy Budapest azonnali jogvédelmet kért ez ellen a bíróságtól. Nagy Márton miniszter szerint ez a lépés jogszerű volt.
Részletesen elemezték, melyik kerületekbe költöztek a legtöbben, honnan mentek el sokan, és melyek a fővárosnak azok a részei, amelyek annyira népszerűek, hogy még a költözők is csak a kerületen belül vettek új lakást.
A fővárosi vagyonkezelő és a gyógyfürdőkért felelős cég élén is változás lehet.
Miközben dúl a vihar a főváros költségvetése és közvetlenül a BKV körül, a kormány hirtelen pénzt adott a villamosbeszerzésre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium reagált Karácsony Gergely bejelentésére, hogy jogvédelmet kérnek.
Vészforgatókönyvet készít Karácsony Gergely, hogy a főváros talpon tudjon maradni a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében. Az 51 milliárd forintos problémáért a főpolgármester az Orbán-kormány okolta. A működőképesség megőrzése érdekében a bíróságtól kérnek jogvédelmet, hogy az állam ne tudja inkasszózni a szolidaritási hozzájárulás összegét. Veszélybe kerültek a közszolgáltatások, a BKV-nál már számolják mennyit spórolhatnak járatritkítással.
Az ezredfordulón szinte minden romkocsma-alapító pusztán a baráti körének akart egy-egy jó helyet kialakítani. Mindez elég jól sikerült, mert a főváros arculatára, turizmusára is jelentős hatást gyakoroltak ezek a szórakozóhelyek. A tömegek megjelenésével és a bulinegyed felértékelődésével azonban veszélybe kerültek, a legtöbb be is zárt. A Romokból című dokumentumfilm ötletgazdájával-forgatókönyvírójával, Csizmadia Attilával és a Szimpla Kert tulajdonosával, a film egyik narrátorával, Zsendovits Ábellel beszélgettünk arról, hogyan lett ezekből az underground helyekből mainstream, majd turistaattrakció, és hogyan „falta fel a forradalom a gyermekeit”.
A főpolgármester is megosztotta véleményét a héten megjelent gazdaglistáról, amelyen előkelő helyen szerepelnek a NER oligarchái.
Még azok sem emlékeznek rá, hogy mióta van kertje a háznak, akik az építése óta ott laknak, de az biztos, hogy a Thurzó utca 5/c-d ház előtt egy igazi kis park van, a lakók nagy örömére. A Budapest100 elkezdte közösséggé kovácsolni a lakókat, akik idén magaságyást is telepítettek, így már kertészkedésre is lehetőségük nyílik, reményeik szerint pedig a jövőben padok telepítésével is kihasználtabbá válhat a házhoz tartozó zöldfelület.
De számolniuk kell a kormány által követelt 89 milliárd forintos „szolidaritási” hozzájárulással, amelynek jogszerűségét a főváros vitatja.
Mára senki sem tudja, hogy ki, mikor ültette az udvart szegélyező vékony földsávba a vadszőlőt, de az biztos, hogy legalább hatvanéves a növény, ami mára szinte teljes egészében befutotta az egész házat – a VI. kerület kellős közepén.
Az épületet huszonöt embernek kellett elhagynia.
A jövő heti közgyűlésre készült előterjesztés szerint Karácsony Gergely főpolgármester túllépte a hatáskörét. A javaslat további eleme, hogy világítsák át a BKV vezérkarát és a társaság gazdálkodási, közbeszerzési tevékenységét, hosszabbítsák meg a vezérigazgatói pályázatot, a volt BKV-vezér pályázatát pedig érvénytelenítsék.
A fiatal férfi a kordonnak támaszkodott, de az nem tartotta meg, így 5-6 métert zuhant. A mentők fejsérüléssel szállították kórházba, a rendőrség büntetőeljárást indított.
Dejan Vuk Sztankovicsot a szerbiai intézményekben nem látják szívesen, most szembesülnie kellett vele, hogy a budapesti szerb gimnáziumban sem.
A Rogán Antalhoz köthető, több kínai projektben is érintett Acemil és a Budapesti Erőművet egy Habony-féle magántőkealaphoz segítő VPP-csoport több cége is abba az újbudai irodaházba van bejegyezve, amelyet a BYD nemrég megvásárolt, hogy itt hozza létre európai központját.
Azért egy kis brüsszelezés is belefért pluszban.
Szerinte nem hibázott az üggyel kapcsolatban, hiszen az előző városvezetéstől örökölt helyzettel szembesült.