A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

Részletesen elemezték, melyik kerületekbe költöztek a legtöbben, honnan mentek el sokan, és melyek a fővárosnak azok a részei, amelyek annyira népszerűek, hogy még a költözők is csak a kerületen belül vettek új lakást.

  • HVG HVG
A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

86 ezer budapesti költözött el 2024-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, az ingatlan.com pedig most részletesen is elemezte, honnan hová mentek el. A legtöbben nem hagyták el a fővárost: 56 ezren voltak, akik egy másik kerületben vettek lakást. 17 ezren költöztek ki Pest megyébe – jelentős részük nyilván az agglomerációba –, eközben az agglomerációból 11 ezren tették át a lakhelyüket Budapestre.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arról beszélt: jól látszik, hogy a lakásárak és a ki-, illetve beköltözés mennyire egyszerre mozognak: 2023-ban nem volt áremelkedés, úgyhogy nőtt Budapest népessége, 2024-ben pedig drágultak a lakások, és csökkent a lakosságszám.

Budapesten belül a legtöbben, 5500-an a 13. kerületbe költöztek, ez után következik Újbuda, valamint Zugló az átköltözések nyerteseinek listáján, 4700, illetve 4550 új lakossal. Azok közül, akik a fővároson kívülről érkeztek, Óbudára, Újbudára, illetve a 13. kerületbe költöztek a legtöbben.

Elkészült a leghűségesebbek listája is: a Pestszentlőrincen költözők 54,4 százaléka a saját kerületén belül ment más helyre, és majdnem ugyanilyen, 53,7 százalékos volt az óbudaiak között is azoknak az aránya, aki a kerülethatárt nem lépte át költözéskor. Arányaiban a legtöbben a Várból és a pesti Belvárosból mentek el máshova, az ottani költözők 80, illetve 70,6 százaléka váltott nem csak lakást, hanem kerületet is. Nyilván ez annak tudható be, hogy ez a két legdrágább része a városnak, egy ottani lakás eladásából 40-60 százalékkal nagyobb ingatlant lehet vásárolni Balogh László számítása szerint.

(Kiemelt képünk a pestszentlőrinci Lakatos-lakótelepen készült.)

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.