Szentkirályi megígérte, hogy a kormány kifizeti az új budapesti villamosokat, és felújítja a szentendrei HÉV-et
Azért egy kis brüsszelezés is belefért pluszban.
hvg.hu
A kormány kifizeti a főváros új CAF villamosait, megemeli a finanszírozási keretet és a H5-ös HÉV-et is felújítja – írja Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke Facebook-oldalán. A posztból kiderül, hogy a kormány 54 milliárd forintot ad Budapestnek 51 új villamos megvásárlására.
Szentkirályi szerint „a főváros elherdálta minden pénzét és ki se tudja fizetni a számláit, ezért kell ismét a kormánynak helytállnia Budapestért”. Nyomott egy jóízű brüsszelezést is, majd arra jutott, hogy ezeket a pénzeket sem Karácsony és Vitézy – akinek a javára visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől – intézték el.
Arról, hogy ezek a beruházások mikor valósulhatnak meg, nem írt részleteket.
Korábban a Népszava azt írta, hogy a BKK azzal számolt, hogy az új villamosokat szinte teljes egészéből uniós pénzből finanszírozzák, a kormány viszont addig húzta az opciós tételek lehívását, amíg a korábbi uniós finanszírozási ciklus véget ért.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, de megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.