Minden harmadik embert érint a vashiány
A vashiányt és az emiatt kialakuló vérszegénységet az egyik legelterjedtebb népbetegségnek is mondhatjuk, ezért már világnapot is kapott: november 26-a vashiány napja.
A vashiányt és az emiatt kialakuló vérszegénységet az egyik legelterjedtebb népbetegségnek is mondhatjuk, ezért már világnapot is kapott: november 26-a vashiány napja.
Váratlan és meghökkentő kutatás kapcsolódik ahhoz a vitához, hogy az emberek sorsát inkább a génjeik vagy a neveltetésük, az életkörülményeik határozzák-e meg.
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését.
Egy hatalmas angolna lehetett a tó híres és mitikus szörnye, erre a következtetésre jutottak a tó vizében talált DNS-nyomokat elemző tudósok. Breaking: dinoszauruszra utaló nyomot nem találtak.
Azt remélik, hogy az új DNS-vizsgálati technikáknak köszönhetően az eltelt hosszú idő ellenére is azonosítani tudják az elkövetőt.
Menczer Tamás amúgy Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felel.
A legkorábbi ismert gazdatestüknek vélt denevéreknél is több mint 50 millió évvel korábban jelentek meg a poloskák – derült ki egy úgy tanulmányból, amely eredetileg az apró élősködők "rendkívül bizarr" szaporodási szokását vizsgálta.
Az elmúlt két évben folyamatosan támadják a hackerek a tartománynévrendszert, ami nélkül nem működik az internet. A legutóbbi próbálkozásuk egyike volt az eddigi legdurvábbaknak.
Lefogyni, jól kinézni, fitten, egészségesen élni, a sportban sikereket elérni mindenki szeretne. De nem mindenkinek sikerül, még akkor sem, ha mindent megpróbál. A kudarc oka a génekben lapulhat, és a sikeré is.
A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport.
Magas szintű készültségben volt Scott Kelly amerikai űrhajós immunrendszere és megváltozott egyes génjeinek aktivitása a Földön maradt ikertestvéréhez képest, amikor az amerikai űrhajós 2015 és 2016 márciusa között majdnem egy évet dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson – jelentették be kutatók.
Olyan génszerkesztett csirke létrehozásán dolgoznak az Edinburgh-i Egyetem tudósai, amely teljesen ellenálló az influenzával szemben, hogy így állítsák meg a következő nagy emberi influenzajárványt.
Tízperces rákteszt fejlesztésén dolgoznak ausztrál kutatók: az új vizsgálat 90 százalékos bizonyossággal lesz képes észlelni a fejlődő kórt a páciens vérében.
Világszerte akadozhat az internetelérés, miután a történelem során először biztonsági frissítést hajtottak végre az egyik kulcsfontosságú háttérrendszerben.
Kutatók megtalálták azt a pontot az emberi DNS-ben, ahol a génvariáns akár 25 százalékkal is növelheti az impotencia kialakulását.
Az androidos mobilokra elérhető Intra alkalmazás megnehezíti az átverős weboldalakkal dolgozó csalók dolgát azáltal, hogy észleli a trükkös átirányításokat. De azt is lehetővé teszi, hogy az olyan weboldalakat is elérjük, melyet a munkahely vagy az iskola rendszergazdája, netán egy kormányzat letiltott.