6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Ügyvédje szerint ez egy szokványos nyomozati eljárás.
A Los Angeles-i rendőrség DNS-minta adására kötelezte Cristiano Ronaldót, akit azzal vádolnak, hogy 2009-ben megerőszakolt egy nőt egy Las Vegas-i hotelben - írja a BBC. A Wall Street Journal úgy értesült, hogy az amerikaiak parancsát az olasz igazságszolgáltatáshoz továbbították.
A Juventus futballistája ügyvédjén keresztül úgy reagált: teljesen szokványos nyomozati eljárásról van szó, Ronaldo továbbra is fenntartja, hogy ártatlan.
A játékos szerint a nő, Kathryn Mayorga mindenbe beleegyezett együttlétük során, és semmi meglepő nem lesz abban, ha a vizsgálat kimutatja az ő DNS-ét.
A nő már korábban is beperelte Ronaldót, de 2010-ben peren kívüli egyezséggel zárult az ügy, a futballista 375 ezer dollárt fizetett a nő hallgatásáért.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.