Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A párt levonja a tanulságokat abból, hogy kevés szavazatot kapott.
Rövid sajtótájékoztatót tartott az EP-választások után vasárnap este a Jobbik. A párt a hivatalos eredmények szerint 6,44 százalékot ért el, és egyetlen képviselőt küldhet az EP-be, aki Gyöngyösi Márton lesz.
A sajtótájékoztatón Jakab Péter, a Jobbik listájának harmadik helyezettje, egyben szóvivője a párt szavazóinak és aktivistáinak mondott köszönetet, majd arról beszélt, hogy "a Jobbik a történetének legnehezebb évén van túl", karaktergyilkosságokkal és bomlasztási kísérletekkel támadta őket a Fidesz, az Állami Számvevőszék megbírságolta a pártot, plakátjaik nem lehettek, így
az önmagában győzelem, hogy a Jobbik itt van, él
– magyarázta az ötödik helyet.
Jakab azt mondta, a párt "a szükséges korrekciókat végrehajtja", levonják a tanulságokat abból, hogy ma kevés szavazatot kaptak.
Gyöngyösi Márton már az egy mandátumnak is örült. Arról beszélt, hogy a migráció elleni fellépést fogják képviselni az EP-ben, és kiállnak azért, hogy az EU-s források eljussanak a magyar vállalkozásokhoz, valamint a magyar nemzeti érdekek hatékony képviseletéért fognak küzdeni.
A jobbikosok pár perc alatt ledarálták a mondandójukat, majd elviharzottak, mielőtt kérdezni lehetett volna.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.