Öt évig a Ferrarié Charles Leclerc
A monacói pilóta idén két győzelmet és hét pole pozíciót gyűjtött a Forma–1-es csapatnak.
A monacói pilóta idén két győzelmet és hét pole pozíciót gyűjtött a Forma–1-es csapatnak.
A kocsit a végleges modell tökéletesítéshez használták.
Az olasz gyártó első belsőégésű motor nélkül modelljére az eredetileg tervezettnél kicsit többet kell várnunk.
Ennek a kulcsnak az árából akár egy nagyon drága luxusautó vagy sportkocsi is kijönne.
Olyan gyorsulás ez, ami egy hétköznapi sofőr szervezetét igencsak megviselné.
A Sotheby's aukciósház szerint 5-7 millió euróért kelhet el a versenyautó.
A Ferrari felvásárlásának elutasítása miatti sértettségből építette meg a Ford a legismertebb amerikai sportautót, a GT40-est, és nyerte meg az olasz rivális által uralt 24 órás versenyt a franciaországi Le Mans-ban. James Mangold a siker történetét vitte filmre.
Az olaszok most egy stílusorientált autóval rukkoltak ki a sok teljesítményfókuszú modelljük után.
Ezzel a remek állapotban lévő vörös sportkocsival eddig kevesebb mint 2 ezer kilométert tettek meg.
A haverjaival mentek pár kört egy volt Forma–1-es pályán.
Nem is akárhol, hanem versenypályán.
Egy nagy, egyszeri tétel nélkül a harmadik negyedéves Ferrari-adat nem néz ki annyira jól, mint a tavalyi, de az év egészében még így is kétszámjegyű a növekedés.
Az új Ferrari 488 GT3 Evo az elődjénél is sokkal gyorsabbnak ígérkezik, és a közutakra továbbra sem szabadítják rá.
Az olaszok legújabb autója természetesen egy előkelő londoni negyedben tűnt fel.
A Scuderia Ferrari 90 éves, a versenycsapat az évfordulóra készített hibridet, van is hangja, de talán nem az igazi.
A káromkodós szakácskodás elég kifizetődőnek tűnik.
Az új tulajdonosra váró "autó" pontos típusát első, de még második blikkre is igen nehéz megállapítani.
Többször átfordult az autója, ő pedig kirepült a szélvédőn, mert nem volt bekötve.
A Forma–1 ötszörös világbajnoka civilben nem csak Mercedeseket szeret vezetni.