
A keresztségben Ferrari 488 GT3 Evo nevet kapott újdonság nem szól másról, mint a minden részletre kiterjedő szofisztikált finomhangolásról. A mérnökök és nagyteljesítményű számítógépeik csak az első lökhárító optimalizálásával több mint 18 ezer órát foglalkoztak.

Érdekesség, hogy a több leszorítóerőt előállító új versenyautónak nemcsak az aerodinamikai megoldásain finomítottak, hanem a tengelytávolságát is megnövelték egy kicsit, aminek köszönhetően némileg csökkent a gumikopás. A fejlesztőknek a tömegen is sikerült egy keveset faragniuk, az új versenyülés például 2,4 kilogrammal könnyebb az elődjénél.
A 600 lóerős és 700 Nm-es biturbó V8-as benzinmotor vezérlését is módosították, emiatt kedvezőbb lett a nyomatékleadás.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.