Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy nagy, egyszeri tétel nélkül a harmadik negyedéves Ferrari-adat nem néz ki annyira jól, mint a tavalyi, de az év egészében még így is kétszámjegyű a növekedés.
41 százalékkal csökkent a Ferrari profitja az idei harmadik negyedévben. Az olasz luxusautó gyár azt közölte, hogy az adózott eredménye 169 millió euróra esett az egy évvel korábbi 287 millió euróról. Pánikra azért nincs ok mégsem, mert a tavalyi harmadik negyedévi eredményt egyetlen egyszeri nagy tétel erősítette.
A Ferrari kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye a szeptember végével záródott három hónapban 11 százalékkal, 311 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 278 millió euróról.
A járműgyártó bevétele 9,2 százalékkal, 915 millió euróra nőtt, árfolyamhatások nélkül számítva 7,1 százalékkal emelkedett.
A harmadik negyedévben a Ferrari 2474 autót gyártott, 9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Európában, a Közel-Keleten és Afrikában együttesen 14 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni térségben 23 százalékkal nőtt a Ferrari eladott autóinak száma, Észak- és Dél-Amerikában stagnált, Kínában, Hongkongban és Tajvanon pedig 2 százalékkal csökkent.
A cég az idei bevétel-előrejelzését 3,7 milliárd euróra javította fel az eddig várt 3,5 milliárd euróról.
A Ferrari három éve vált ki anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.