Szuperritka narancssárga Maserati keresi új gazdáját
Ez a 13 éves olasz hiperautó még a GT1-es versenyautó változatnál is sokkal erősebb.
Ez a 13 éves olasz hiperautó még a GT1-es versenyautó változatnál is sokkal erősebb.
Ha most személyesen nem is, virtuálisan bártan fel lehet keresni a legnevesebb gyűjteményeket. Ráadásul teljesen ingyen.
Az autógyártóknál és beszállítópartnereiknél minimum egy-két hetes kényszerű leállással számolnak.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint nincs és az ügy bonyolultsága miatt nem is lehet megfelelő bizonyíték arra, hogy a Ferrari Formula-1-es istálló az előző világbajnoki idényben a szabályoknak nem megfelelő motorokat használt.
A maranellói istálló és a sportág felügyeletét ellátó szervezet megállapodásra jutott, de a tartalmát titkolják. A riválisok felháborodtak.
A vietnami versenyt megtartanák, ám három csapat tagjait 14 napra karanténba zárnák előtte.
Ez a rendszerváltás korába visszarepítő négykerekű időgép sosem volt hivatalosan forgalomba helyezve.
Az F40-es sportkocsit a segítő szándék ellenére sem sikerült megmenteni, porrá égett.
Az ikonikus sportkocsit a 90-es évek elején egy akkori F1-versenyző, későbbi Le Mans-bajnok vásárolta a gyártótól.
A helyi Ferrari importőr figyelmeztetést adott ki a tulajdonosoknak.
Az olasz istálló az ezredik futamára készül a Forma-1-ben.
Mindig van a ritkaságok közt is egy igazi kincs. Pont, mint ez a Ferrari F40 LM.
Az autógyár 2019-es adózott eredménye közel 100 millió euróval csökkent 2018-hoz képest.
Az olasz sportkocsigyártó sok új modellt jelentett be a közelmúltban, és igen erős évet tudhat maga mögött.
Friss videó érkezett Maranellóból – mutatjuk, hogyan látja meg a napvilágot az olasz gyártó első igazi plugin hibrid sportkocsija.
Ez a klasszikus szépségű amerikai sportkocsi egyenesen a 60-as évek közepére repít vissza bennünket. És mellesleg éppen tehetős új gazdájára vár.
A négykerekű időgéppel a Shelby amerikai főhadiszállásán kötöttünk szorosabb barátságot.
Vázoljuk, hogy hogyan festhet az olasz sportkocsi-gyártó első SUV modellje.
A különleges olasz sportkocsit a magyar rendszerváltáskor vette át osztrák tulajdonosa.