Valami készül: megveszi a Google a Fitbitet?
A Google ernyővállalata, az Alphabet állítólag ajánlatot tett a Fitbitnek a cég felvásárlására. Vannak, akik már a mögöttes szándékot is sejtik.
A Google ernyővállalata, az Alphabet állítólag ajánlatot tett a Fitbitnek a cég felvásárlására. Vannak, akik már a mögöttes szándékot is sejtik.
Halloween alkalmából a Természetvédelmi Világalappal közösen készített interaktív logót a Google, amelyet szokás szerint a kereső főoldalán nyomgatnatnak meg a felhasználók.
Némi fintora a sorsnak: olyan alkalmazás lépte át az ötmilliárdos letöltési számot, amelynek órái tulajdonképpen már meg vannak számlálva.
Bár sok böngésző már nem támogatja, akadnak még Flash-tartalmakat használó weboldalak, amelyek a keresésben feljöhetnek. A Google úgy döntött, ideje kiirtani őket.
7,1 milliárd dollár profitot termelt az Alphabet a harmadik negyedévben.
A Google keresője most is sok mindent képes megtalálni, de az összetett kifejezések, netán mondatok értelmezése sokszor még gondot okoz neki. Illetve már nem, a cég ugyanis javított a működésen.
A Google Chrome fejlesztőknek szánt verziójába már bekerült az a kapcsoló, amellyel automatikusan kilövethetjük a nem használt böngészőlapokat.
A Google bejelentette, hogy elérte a kvantumfölényt, azaz olyan kvantumszámítógépet építettek, amely meghaladja a klasszikus számítástechnika legfelső határait. Hogy valami fontos előrelépésről van szó, azt mindenki érzi, de hogy pontosan mit is jelent és milyen következményekkel járhat, az némi magyarázatra szorulhat. Íme a közérthető válasz.
Lecsapta a magas labdát a OnePlus: kifigurázta, hogy problémák vannak a Google Pixel 4 szívesen hangoztatott Smooth Display funkciójával, azaz a 90 Hz-es képfrissítéssel.
A jelek szerint egész könnyű javítani a Google új mobilját, a Pixel 4-et. Most először nézhetjük meg, mit is takar a készülék belseje.
Az indiai törvények nem teszik lehetővé, hogy a civilek használják azt a radartechnológiát, amit a Google belepakolt új telefonjaiba.
Nem csak a saját környezetünkben találhatunk olyan embert, aki az átlagnál sokkal többször néz rá a mobiljára. A probléma ellen már a Google is próbál tenni saját fejlesztésű “készítményeivel”.
Tízezer év helyett 200 másodperc alatt végzett el a processzor egy számítást. A Google kutatóinak eredményét az IBM mérnökei valamivel szerényebb eredménynek látják.
Fura helyzet állt elő: míg a legújabb Google-telefon, a Pixel 4 tulajdonosai csak korlátozott, veszteségmentes képtároló helyet kapnak a Google fotófelhőjében, addig az újabb iPhone-ok felhasználóinak nem kell korlátoktól tartaniuk, legalábbis még egy kis ideig.
Annyira biztos volt a Google vadonatúj arcfelismerőjének sikerében, hogy a Pixel 4-ről el is hagyta az ujjlenyomat-olvasót. Lehet, hogy nem kellett volna, ugyanis van egy kis gond a Face Unlockkal.
A Google ezúttal az androidosoknak és az iPhone-osoknak is jó hírrel szolgált. Utóbbiaknak ráadásul duplán.
Folyamatosan fejlesztik,és vitathatatlanul egyre jobb a Google fordítója. Desktop változatban is elérhető azok számára, akik nem akarnak böngészőt használni.
A Garlock-törésvonal még soha nem mutatott aktivitást, tudósok egy csoportja most mégis ezt érzékelte.
És a Google. A két óriás hetedik alkalommal húzza be az első helyet.
Az elődjénél komolyabb, mégis valamivel olcsóbb notebookot mutatott be a Google.