Leváltják a MÁV–Volán-csoport vezérét is
Az utódjáról még nem született hivatalos döntés, de egyes értesülések szerint a Volánbusz jelenlegi vezérigazgatója veheti át a posztját.
Az utódjáról még nem született hivatalos döntés, de egyes értesülések szerint a Volánbusz jelenlegi vezérigazgatója veheti át a posztját.
Homolya Róbert elnök-vezérigazgató szerint modernebb, kényelmesebb és gyorsabb lesz az utazás a Balaton mindkét partján. Bisztrókocsik is lesznek, az éjszakai Bagolyvonatok pedig az északi parton is közlekednek majd.
Az elképzelések szerint egyfajta bérlettel, illetve jeggyel valamennyi, az állam által finanszírozott közösségi közlekedési eszközön lehet majd utazni.
Sokkal többet kell költeni a vasút tisztaságára, miközben a visszaeső utasforgalom miatt sokkal kevesebb a bevétel.
A vasútfejlesztési források nagy része Budapestre koncentrálódik majd, 2020-ban 4 milliárd forint értékben zajlanak felújítások.
Valószínűleg jóval kevesebb uniós forrást kap Magyarország 2021-től, mint a mostani ciklusban, ám várhatóan így is mintegy 1100 milliárd forintot költhetünk majd közlekedésre. A korábbiakkal ellentétben sokan szeretnék, hogy most Budapest legyen a fejlesztések fókusza – legalábbis ha megtartja a fővárost az októberi választásokon a kormány, az építőipar viszont a nyíltvonali vasútépítésben érdekelt. Összeszedtük, mit építenének uniós pénzből.
A kocsikon van kerékpártároló, biciklipumpa, konnektor, Wi-fi, és még több extra is.
Zugló állomás jövőre megújulhat, de Kőbánya-Kispestre még nagyjából öt évet kell várni Homolya Róbert, a nyáron kinevezett MÁV elnök-vezérigazgató szerint. Megtudtuk, miért akadozik a reptéri gyorsvasút építése, és azt is, hogy is volt az a történet Mészáros Lőrinccel és a jachttal. Interjú.
Tarlós Istvánnal szoros együttműködésben valósítana meg évtizedek óta várt fejlesztéseket Fürjes Balázs és Orbán Viktor Budapesten 2030-ig - már ha nyer a jelenlegi főpolgármester a jövőre esedékes választáson is. A részletekről beszéltek a döntéshozók a Budapest 2030 konferencián.
A szabadságát mindenki úgy tölti, ahogy akarja - írta a vasúttársaságot felügyelő tárca nélküli miniszter sajtóosztálya az RTL Híradó kérdésére.
A svájci cég, a Stadler Trains Magyarország a Tages Anzeigerrel közölte, nincs semmi látnivaló, mert a vasúti ágazatban a vevők és szállítók között megszokottak az olyan személycserék, amilyen most a magyar exállamtitkárral történt.
Vitézy Dávid szerint még az idén kiírják a tervpályázatot a 2030-as Nyugati pályaudvar megálmodására.
A MÁV-vezér Homolya Róbert Pafféri Zoltánt kérte fel a posztra.
A társaságnál négy igazolt koronavírusos megbetegedés volt.
A három évvel ezelőtti értékénél négymillió euróval olcsóbban meg lehet venni a Lady Mrd-t.
Az Eiffel-csarnok tetőszerkezetének állapota kritikus, a teljes héjazatot ki kell cserélni.
Homolya Róbert szerint új utastájékoztatási szemléletre van szükség.
A Keletiből 17 perc alatt vinnék ki a vonatokat saját megoldásban.
Homolya Róbert szerint a pályaudvar állomásépületének felújítására rendelkeznek forrással, amit részben átcsoportosítanának. De a vágányhálózat felújítására is szükség lenne. Azt is elmondta, a Keletire is sokat kellene még költeni.
Homolya Róbert szerint bőven lenne mit javítani az infrastruktúrán, de vannak dolgok, amelyekre nincs pénze a társaságnak.