Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kocsikon van kerékpártároló, biciklipumpa, konnektor, Wi-fi, és még több extra is.
Elkészült a MÁV-START első húsz saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen - közölte a cég. Augusztusban további hetven darab, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése fog kezdődni a telepen, ehhez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság.
A kocsik több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épülnek, a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz, az első osztályon pedig prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a kocsik átadásán azt mondta, a magyar vasút újra képessé vált a XXI. századnak megfelelő, komplex vasúti kocsik gyártására a székesfehérvári MÁV Vagon Kft. és a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephely szakembereinek köszönhetően. Azt is mondta, az IC+ gyártásban a hazai hányad meghaladja az ötvenszázalékot, így az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír, kétszázötven főnek biztosít munkát a MÁV-START-on belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.
Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.
Homolya hozzátette, hosszú távon szeretnék folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere azt mondta, napjainkban egyértelműen Szolnok a hazai vasúti gépgyártás és javítás központja, s kifejezetten örül annak, hogy a szolnoki szakembereknek köszönhetően új, modern vasúti kocsik állhatnak forgalomba.
A nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált első húsz IC+ kocsi közül
Az augusztustól gyártott további hetven hazai forgalomra készült IC-kocsiból
A hetven kocsi közül az első többcélú jármű tervezetten 2019 őszén; az első osztályú jármű 2020 nyarán; az utolsó jármű pedig 2021 tavaszán állhat forgalomba.
A MÁV közleményében hozzáteszi, hogy a folyamatos pályarekonstrukcióknak köszönhetően a jövőben az ország több fővonala válik alkalmassá a 160 km/órás közlekedésre, ezért a belföldi forgalomban is egyre több ennek megfelelő személykocsira lesz szükség.
A MÁV-START mérnökei és szakemberei által tervezett IC+ kocsik sorozatgyártása – két prototípus elkészítése, engedélyeztetése, tesztelése és több mint egymillió kilométernyi üzemeltetése után – 2017-ben indult el a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen. Egy-egy IC+ kocsi körülbelül 4100 alkatrésztípusból, 53 000 alkatrészből átlagosan 5500 munkaóra alatt épül meg, az első sorozatgyártású IC+ kocsi típusvizsgálatai és üzemi próbái 2018 júniusában kezdődtek A 20 db IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint. A kocsik tömege 48,5 tonna, hossza 26,4 méter.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.