Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Igor Nagy, vukovári lakos követte el a hatszoros gyilkosságot csütörtök este Zágrábban – számolt be rendőrségi forrásokra hivatkozva a Jutarnji List című zágrábi napilap.
A lap szerint Igor Nagy három nőt, két férfit és egy tízéves gyereket ölt meg, s legalább négyen egy család tagjai voltak. A Jutarnji List úgy tudja, hogy a bűncselekmény helyszínén talált két hónapos kisgyereknek a gyilkos volt az apja. A gyermeket egy gyermekotthonban helyezték el.
A taxisként dolgozó, 36 éves Igor Nagy a bűncselekmény elkövetése után megpróbált elmenekülni, ám a rendőrök pénteken hajnali négy óra körül bekerítették őt. Ekkor a gyilkos végzett magával is. Meg nem erősített források szerint a bűncselekmény hátterében családi dráma áll. Az Index.hr értesülései szerint az egyik áldozat Nagy barátnője volt, a másik pedig a nő húga.
A lapok azt írták, hogy több száz rendőr vett részt az üldözésben, s a hatóságok ellenőrző pontokat állítottak fel a horvát főváros legfontosabb kereszteződéseiben. Horvátországban évtizedek óta nem követtek el hasonló véres bűncselekményt. A bűncselekményről már korábban is írtunk. A Jutarnji List videót tett közzé arról a helyszínről, ahol a pisztollyal lövöldöző gyilkos végzett magával.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.