„Értjük a pénz világát, értékeljük a forintot, csökkentjük az állam adósságát, pénzbőséget teremtünk a gazdaságban, nem erőltetjük az euróhoz a csatlakozást, nem kérünk a külső megszorítási tanácsokból, és kiszámítható pénzügyi környezetet tartunk fent” – büszkélkedik a novekedes.hu-n a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Horvát kollégája, Boris Vujcic kissé másképp látja a világot, amennyiben az euróövezet elnöke és pénzügyminiszterei, valamint az Európai Központi Bank elnöke előtt vállalta, hogy 2020 közepén, azaz egy év múlva belép az euró bevezetése előszobájának tartott ERM II árfolyamrendszerbe. Továbbá, pénzügyi rendszerének a felügyeletét is részben átengedi, amennyiben ugyanakkor tagja lesz a bankuniónak is.

Ez annyit tesz: a horvát kormány és a jegybank – teljes egyetértésben – kifejezetten erőlteti az euróövezethez csatlakozást. Ez nem mond ellent annak, hogy saját nemzeti valutájukat is értékelik, talán még jobban is, mint Matolcsy. A kuna meglehetősen stabil, a válság előtt 1 euróért 7,33 kunát kellett adni, Horvátország uniós csatlakozása évében 7,57 volt az éves középárfolyam, majd két esztendő enyhe gyengülése után, tavaly 7,41. Ne szépítsük, ez legfeljebb 4 százalékos kilengés több mint egy évtized alatt. Igazán tisztes produkció. Összehasonlításképpen, a megbecsült magyar forint 2007 és 2018 között cirka 27 százalékkal gyengült az euróhoz viszonyítva, a jelenlegi árfolyamát tekintve pedig úgy 30-cal. Amit az exportőrök nyilván díjaznak, ám a devizaadósok belehaltak, és a nyaralók sem lelkesednek érte. Főleg azok, akik a horvát tengerpartra tartanak. Nekik 2007 nyarán 34-35 forintot kellett adniuk egy kunáért, most több mint 44-et.

Tekintsünk el attól, igaza van-e Matolcsynak, aki Egyensúly és növekedés című könyvében azt írja, hogy a forint a válság előtt túlértékelt volt. Vagyis le kellett értékelni, és szerinte ez volt a krízisből kilábalás „rejtett forrása”. Próbáljunk átsiklani a felett is, hogy ezt a forintgyengülést hányan szenvedték és szenvedik meg mind a mai napig. Maradjunk csak a tényeknél: a horvát gazdaság sem úszta meg a válságot, sőt Európa egyik legsúlyosabb recesszióját élte át, és a gazdasági növekedés csak 2014-ben indult be - egy évvel az után, hogy Horvátország belépett az Európai Unióba. Most pedig rástartol az euróra is. Bulgária után, és feltehetőleg Románia előtt. A régióban így a kimaradók köre a fejlett Csehországra, a méreteit tekintve számottevő Lengyelországra, valamint a politikai perifériára vitt Magyarországra szűkül.

„Horvátország alkalmas jelöltnek látszik az euróövezeti csatlakozáshoz: valutáját szigorúan az euróhoz köti, nagy államadóssága csökken, bankrendszerében már túlsúlyban vannak az euróövezeti bankok” – írja Alexander Lehmann, a brüsszeli Bruegel kutatója. Ám arra is felhívja a figyelmet, hogy az Eurócsoport vezetői új feltételeket támasztottak. Az ERM II-be csak akkor léphet be Horvátország, ha megreformálja az állam működését, mint utóbb látni fogjuk, depolitizálja azt. Egy esztendő alatt. Azt pedig, hogy megtörtént, az Európai Központi Banknak és az Európai Bizottságnak kell igazolnia.

Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő befolyásos testület, az Eurogroup, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság vezetői méltatják, hogy Horvátországban az elmúlt 25 évben sikeresen fenntartották az ár- és pénzügyi stabilitást, a kuna árfolyama szilárd, és 2015 óta a költségvetési folyamatok is fenntartható pályán vannak. Az államháztartás mérlege két egymást követő évben többlettel zárt, az államadósság csökken, a külső egyensúly javul, a fizetési mérleg többletet mutat. A bankrendszer likvid, nyereséges és tőkeerős. Csak azokon a fránya szerkezeti gyengeségeken kellene úrrá lenni.

Ez pedig nem lesz könnyű menet. Az euróövezeti elvárások egy része azt tartalmazza, hogy a horvát kormány építse le a túlságosan is kiterjedt állami szektort, másik részük pedig azt, hogy a közszolgáltatásokat méltóztasson depolitizálni. Mindemellett el kell hárítani a vállalkozások előtt tornyosuló adminisztratív akadályokat is.

A konkrét ajánlások közé tartozik, hogy fel kell gyorsítani azoknak a vállalatoknak a privatizációját, amelyek nem tekinthetők stratégiai jelentőségűeknek. Legalább 90 (kilencven!) cég részvényeinek többségét nyílt tenderen magánkézbe kell adni 2020 áprilisáig, úgy, hogy az állam részesedése 25 százalékra csökkenjen. Mindemellett meg kell erősíteni a tulajdonosi jogokat. Az üzleti környezet javítása érdekében liberalizálni kell bizonyos szolgáltatások piacát, az adójellegű extra terheket szükséges volna csökkenteni vagy megszüntetni. És így tovább. Hasonló ajánlásokat a magyar kormány is évek óta kiérdemel Brüsszeltől, többnyire hiába.

Majd olyan mondatok következnek, hogy az olvasó nem hisz a szemének. Az államigazgatást depolitizálni, a szakszerűséget javítani kell, mégpedig azzal, hogy a vezetők körében csökkentik a politikai kinevezettek számát. Mindez „megerősíti a közigazgatás függetlenségét, javítja a közhivatalokban dolgozók kompetenciáját, és a közszolgálaton belül javítja a hatékonyságot. Mi több, ez biztosítja az államigazgatásban a folyamatosságot, azzal, hogy a politikai változások a jövőben nem fogják annak működését befolyásolni”.

Ezzel a megállapodással az Eurogroup és a horvát kormány új dimenziót adott az euróövezeti tagságnak. Mondhatni, kikötötte, hogy túlsúlyos állami szektorral, az egyes piacokat torzító terhekkel, azokat átszövő adminisztratív korlátozásokkal – magyarra fordítva: illiberális állammal – már az euró előszobájába sem lehet belépni. Az az állam csak maradjon az övezeten kívül, amelyet eluralt a politika, és amelyben a kinevezések fő szempontja a megbízhatóság. Mindezzel ­– ha csak áttételesen is – jobban eltávolították Magyarországot az euróövezettől, mint amilyen távolságot Matolcsy György vagy Varga Mihály pénzügyminiszter tartana tőle. Matolcsy nagyobbat, Varga talán kisebbet, de ez most már szinte mindegy. Az a magyar rezsim, amelyiket ma már nem vennének fel az Európai Unióba, fényévekre van az euróövezet normáitól, így a közös valuta átvételétől is. Az már nem a magyar kormány és jegybank egyoldalú szándékán múlik.

Ha Horvátország egy év múlva teljesíti a feltételeket, és belép az ERM II-be, majd a kuna ott két évet stabilan eltölt – és miért ne tenné –, akkor már „csak” a kuna és az euró közti árfolyamot kell megállapítani. Optimális esetben 2023. január 1-jén bevezethetik az eurót. Az uniós tagság tizedik évében.

Mindeközben Magyarország azzal vigasztalódhat, hogy politikai vezetői büszkék és öntudatosak. Ami pedig az euró magyarországi bevezetését illeti, legfőbb ideje volna céldátumot megjelölni: mondjuk a pengő bevezetésének millecentenáriumát – 3027-et.