Media1: Két és fél hónap alatt tíz ember távozott az Indextől
A lap úgy tudja, hogy időközben felvettek néhány új munkatársat próbaidőre a szerkesztőségbe.
A lap úgy tudja, hogy időközben felvettek néhány új munkatársat próbaidőre a szerkesztőségbe.
Az Index névtelen informátorai szerint intelligens migrációról van szó.
Hosszú, alákérdezős interjúban válaszolt az Indexnek a kulturális és innovációs miniszter. Csák János beszélt a Fudan Egyetemről, beszólt a Színház- és Filmművészeti Egyetem demonstráló hallgatóinak, de a mostani tanártüntetések résztvevőinek is. Persze a baloldal sem maradhatott ki a sorból.
Az írás bemutatja a portál történetét Spéder Zoltán érkezésétől mostanáig, az is kiderül belőle, mi vezetett 2020 nyarán a szerkesztőség távozásához.
A cégnél voltak az Index-tulajdonos alapítvány alapítói jogai.
Pusztay András tavaly nyáron távozott a laptól.
Az Indexet tulajdonló alapítvány korábbi vezetője beszélt a Partizánban a lap körüli botrányról. Szerinte az utolsó csepp a pohárban Vaszily Miklós érkezése volt.
Az Index.hu Zrt. vezérigazgatója szerint profik voltak, de egy új csapatot szeretne.
Kárpáti Márton egyetlen állítást tartott fontosnak cáfolni Szombathy Pál hétfő reggel megjelent interjújából.
A pesszimistáknak lett igazuk az Index.hu volt főszerkesztője szerint, aki egy interjúban azt állította, hogy „verőemberek” jelenlétében távozott a laptól.
Miközben Spéder Zoltán kegyvesztetté vált, régi, jól bevált emberei ugyanúgy a tűz közelében maradhattak. Spéder fedezte fel Vaszily Miklóst, de nemcsak őt, hanem hosszú éveken át neki dolgozott az Index új vezérigazgatója, Starcz Ákos is. Ő viszont túlélésben bőven megelőzte korábbi munkaadóját, hiszen amellett, hogy Spéder egykori lapjának élére kerülhetett, az Indamedia igazgatóságába is beválasztották, amivel pedig egy stratégiailag kiemelkedő jelentőségű NER-cég belső ügyeire kapott rálátást. Starcz a hvg360-nak azt mondta, szinte kézenfekvő volt, hogy megkeresték az Indamediától.
Az átállást levezénylőket is átverve teljes egészében megszerezte a NER az Indexet. Jöhet a jobbkanyar.
Ennyit a Gyurcsány-szálról és a hisztiről. Az Index a Fideszé - csak a hülye nem tudta eddig. Vélemény.
Két főszerkesztő-helyettes irányítja most a lapot, a főszerkesztő személyére tehet javaslatot a szerkesztőség, de nem ők döntenek.
A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt távozott az Index főszerkesztője, Szombathy Pál. A hivatalos közlemény ezt megerősíti azzal, hogy az igazgatóság eddig elnöke, Bodolai László marad a cégcsoport médiajogásza. A laptól távozik Sztankóczy András vezető szerkesztő is, az Index részvényeit pedig megvette a Vaszily Miklós résztulajdonában lévő Indamédia.
Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
Már eltűnt a neve az impresszumból is.
Sztankóczy András szerint Balogh Ákos Gergely „már nem tekinthető politikaközeli személynek”.
Amikor az Index-botrány zajlott, naponta háromszor sírta el magát az énekes.
Gyűlnek az adományok, ám ez a pénz csak az induláshoz lesz elég Munk Veronika, a távozó indexesek új lapjának alapítója és leendő főszerkesztője szerint.