Áram ütött agyon hét elefántot
Lelógó vezetékbe nyúlkáltak az ormányosok.
Egy gyémántkereskedő és bányatulajdonos jutalmazta a dolgozóit Indiában.
A kormány egy hónapon belül befagyasztotta az Amnesty és a Greenpeace számláit is, mert szerintük a civil szervezetek megsértették az erre vonatkozó jogszabályokat.
A kurzust indító professzor szerint sok az áthallás a fikció és a valóság közt, ami jól jön a jogi szemináriumon.
Nem hallották, nem látták, hogy jön a vonat, amely meg sem állt a tragédia után.
A veszély ellenére sem hajlandó elhagyni otthonát egy törzsfőnök Indiában.
Rekordütemben gyarapodnak az indiai szupergazdagok, de közben a korrupció és a nepotizmus példátlan egyenlőtlenséget hozott létre. India a vadkapitalizmus korába érkezett.
Egy kerék találta el a téglafalat, a pilóták észre se vették.
13 ember ölt meg eddig, most ötszázan vadásznak rá.
A szerelvény két kocsija a vágányokon keresztben állt meg.
Kútba esett egy leopárd Indiában, az állatvédők emelték ki.
Incidens: a Jet Airways B738-as járata az indiai indauri repülőtérre tartott, amikor a repülőtér „eltűnt”, pedig David Copperfield ott sem volt – ezzel a felütéssel számolt be a The Aviation Herald repülésbiztonsági szakoldal arról a hétvégén nyilvánosságra került október 1-jei esetről, amely az említett indiai légikikötőben történt, éjszaka.
Felfüggesztették állásából azt az indiai autóbuszvezetőt, aki megengedte, hogy egy majom forgassa a jármű kormánykerekét.
Lázban tartják a régészeket a Nyugat-Indiában talált sziklarajzok. A több mint tízezer éves képek jelenthetik a kapcsolatot egy korábban ismeretlen civilizáció felé.
A legfelsőbb bíróság egyhangúlag fogadta el az erről szóló határozatot.
A BBC mutatta be.
Az ok egyszerűbb és bosszantóbb, mint gondolná.
A kisfiú apja a helyi szennyvízcsatorna-hálózat egyik karbantartója volt, egy elszakadt kötél miatt halt meg. Az eset után a civilek és egy kormányzati szervezet is megszólaltak, mivel a hasonló munkahelyi balesetek miatt évente több száz ember hal meg Indiában.
Ennél drágább épületről nem tudnak a világon.