Alig 20 év múlva 8 milliárdan fognak repülni évente
A legtöbben Kínában, az USA-ban, Indiában és Indonéziában ülnek majd repülőre.
A legtöbben Kínában, az USA-ban, Indiában és Indonéziában ülnek majd repülőre.
Elege lett Tim Cooknak: személyesen kéri, hogy vonják vissza a Bloomberg Businessweek cikkét, amelyben kínai kémchipekkel hozták összefüggésbe, többek között, az Apple-t.
Több mint 200 ezer gyereket érinthet a nagy oltási botrány. Milyen országban élünk? – kérdezték milliók a Weibón, a kínai Twitteren, amikor kiderült: egy nagy gyógyszergyár olyan oltóanyagot dobott piacra veszettség ellen, mely veszélyeztetheti azok életét, akik megkapták az oltást.
Átnevelőtáborokba küldik Kínában a muszlim ujgurokat, ahol igyekeznek agymosással lazítani a valláshoz fűződő kapcsolatukat.
Trump megígérte a háborút a választási kampány során, de azután egy éven át ment a nagy barátkozás: Hszi Csin-ping elnököt a floridai Fehér Házban fogadták. Aztán Donald Trump a Tiltott városban ebédelt Pekingben, ahol ez a kiváltság csak nagyon kevés külföldi vendégnek jár ki. Aztán mégiscsak megindult az offenzíva, a büntető vámok özöne, de miért?
A Google vezetője, Sundar Pichai egy panelbeszélgetésen ismerte be, 2017 óta valóban építik a cenzúrázott keresőt Kínának. A szakember viszont kiállt a projekt mellett.
A mennyezetről pottyant a megbeszélés közepébe.
Életveszélyes lehet, ha a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank létrehozza a fejlesztési hitelek másodlagos piacát. A shadow banking oda vezethet, mint a Lehman Brothers csődje tíz évvel ezelőtt.
Nem sokkal azután, hogy a Bloomberg megírta, több mint 30 amerikai óriáscéget hallgathattak le a kínaiak, egy újabb vállalatnál találtak "poloskát" a kiberbiztonsági szakemberek.
A járda egyszer csak beszakadt, egy hatalmas lyuk tátongott alatta.
Az 55 kilométeres híd Hongkong és Makaó között épült, 4900 milliárd forintnak megfelelő jüanba került. Átadása beindította a történelmi párhuzamokat kedvelő elemzők fantáziáját.
A Kína és két különleges közigazgatási területe, Hongkong és Makaó közötti gigantikus új híd egyesek szerint a három hídfő közötti gazdasági együttműködés szimbóluma, ám kritikusai biztosak abban, hogy Kína így láncolná magához a két üzleti fellegvárat.
Kína makaói összekötője állítólag öngyilkos lett
Az 55 kilométeres híd Hongkong és Makaó között épült, 4900 milliárd forintnak megfelelő jüan volt.
Nagyszabású tervvel állt elő a kínai űrprogram fő beszállítója: egy fénylő mű-Holdat lőnének fel a világűrbe, ami miatt nem lenne szükség többé az utcai lámpákra.
Szárnyal a lítiumionos akkumulátorok egyik elengedhetetlen alapanyagának, a kobaltnak az ára. A fémből kevés van, ráadásul a bányászata Kongótól, a finomítása Kínától függ.
Pekingben komolyan veszik Donald Trumpot, és főként azt a törekvését, hogy elszigetelje Kínát a világtól. Saját támadási módszerével kívánják sarokba szorítani az amerikai elnököt: a szabadkereskedelem védelmében belépnének oda, ahonnan Trump dérrel-dúrral kilépett.
Repülésipari technológiák után „érdeklődött „Jan Csün-hszü, aki Nankingban, Kína egyik legjobb műszaki egyetemén szerezte diplomáját. 2013 óta folytatott ipari kémkedést az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Legalábbis ezzel vádolja őt az amerikai kémelhárítás.
"Az amerikai vádak teljes mértékben légből kapottak" – közölték Pekingben.
A férfi valószínűleg az amerikai repülőgépiparra és űrhajózásra vonatkozó ipari és kereskedelmi kémkedést végzett.