Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A sorozatgyártásra érett újdonsággal egy feltöltéssel ideális esetben több mint 300 kilométeres távolság tehető meg.
A keresztségben VE-1 nevet kapott divatterepjáró 4,3 méter hosszú, 1,82 méter széles, 1,62 méter magas, a tengelytávolsága pedig 2,61 méter. A 17 colos kerekeken gördülő SUV-ban egy 53,6 kWh kapacitású akkumulátor kapott helyet, mely az NEDC szabvány szerint mintegy 340 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
A meghajtásról egy 163 lóerős teljesítményt, illetve 280 Nm-es nyomatékot előállító villanymotor gondoskodik. Az árcédulán 170 800 jüanos, vagyis átszámítva mintegy 6,95 millió forintos összeg olvasható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.