Több tízezezren tüntetnek Mianmarban
Több mint 160 embert vettek őrizetbe hétfő óta.
A mianmari junta az egész internetet lezárta szombaton az országban, míg előző nap még csak a közösségi médiát nem lehetett használni.
A kormány kérése után elérhetetlenné vált Mianmarban a Facebook, valamint a cég különböző szolgáltatásai, miután a katonai puccs hatására a felhasználók az ellenállás jelképét kezdték el terjeszteni a közösségi oldalon. A döntés jelen állás szerint vasárnapig marad érvényben.
A közösségi oldalon megjelenő tartalmak a minisztérium szerint "növelik a bizonytalanságot" az országban. Mianmarban épp puccs zajlik.
A Aung Szan Szú Kjí otthonában állítólag illegálisan beszerzett, engedély nélkül használt kézi adóvevőket találtak.
Az egészségügyi dolgozók nem hajlandóak végrehajtani a rezsim utasításait.
Csaknem 50 évvel vetheti vissza a történelemben Mianmart a katonaság hatalomátvétele: a hétfői államcsíny nem csupán a demokratizálódást törte derékba, de a legsötétebb katonai diktatúrába is visszasodorhatja az országot.
Közel négy hónapig nem lehet sem le-, sem felszállni a ranguni reptéren.
Khing Hnin Wai a szokásos edzővideóját forgatta, miközben Mianmarban tíz év után újra átvette a hatalmat a hadsereg.
A hadsereg azt ígéri, szabad és tisztességes választást szervez, és átadja a hatalmat a győztesnek.
Szükségállapotot hirdettek a délkelet-ázsiai országban. A fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és az internet is elérhetetlen.
Valószínűleg csak 200–250 egyed él egy újonnan felfedezett, mianmari langúrfajból.
A karcsúmajomformák egy új faját azonosították a kutatók Mianmar távoli erdőségeiben, ám a felfedezés örömét beárnyékolja, hogy természetes élőhelyeinek elvesztése és vadászata miatt a faj már most a súlyosan veszélyeztetettek közé tartozik.
A héten megrendezett gyakorlaton Irán, Mianmar és Pakisztán is jelen lesz. Összesen mintegy 80 ezer katona vesz majd részt az eseményen.
Pedig állítólag külföldön kapták el a koronavírust. Kínában hivatalosan minden friss fertőzés külföldi eredetű.
Indonézia pénteken felszólította Mianmart, hogy dolgozzon ki terveket a külföldre űzött rohingya kisebbség hazatérésének lehetővé tételére. A több ezer rohingyának otthont adó ország az után szólalt meg, hogy két mianmari katona a napokban beszámolt arról, miképpen irtottak ki egész rohingya falvakat parancsnokaik utasítására.
Hatalmas sárlavina zúdult egy bányára Hpakantban, legalább ötvenen meghaltak, de az áldozatok száma várhatóan nőni fog, mert rengeteg az eltűnt.
Nagy nehezen és komoly költségek árán, de már Magyarországon van az önkéntes munkája közben egész tavaszra egy trópusi szigeten ragadt Vincze Orsi. Amikor hazaért, rá sem ismert a repülőtérre.
Orsi február 21-én egy hónapra érkezett Mianmar egyik szigetére, hogy önkéntes aktivistaként vegyen részt a helyi korallmentésben. Az egy hónapból már három lett és Orsi továbbra sem tudott hazajutni, pedig azért már szeretne.
A koronavírus-járvány ázsiai alakulásáról közölt szombati adatok Dél-Koreában a járvány lassulásról tanúskodnak, a hatóságok azonban fokozottan ügyelnek az új gócokra. Hongkongban a hatóságok szerint jelentősen nőtt a külföldről behozott megbetegedések száma, Mianmar továbbra is az állítja, hogy elkerülte a világjárvány, annak ellenére, hogy három fertőzött országgal, - köztük Kína - veszi körül.