Csaknem 50 évvel vetheti vissza a történelemben Mianmart a katonaság hatalomátvétele: a hétfői államcsíny nem csupán a demokratizálódást törte derékba, de a legsötétebb katonai diktatúrába is visszasodorhatja az országot.
Magyar idő szerint hétfő reggel államcsínyt hajtottak végre Mianmarban: a hadsereg és a támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) nem csupán átvette az irányítást, de őrizetbe vette a de facto megválasztott kormányfő Aung Szan Szú Kjít és az államelnök Win Mjintet is, és azonnal egyéves szükségállapotot hirdetett.
A Min Aung Hlaing főparancsnok vezette hadsereg lépése drámai, ámde várható volt. A délkelet-ázsiai országban 2020 novemberében tartottak választásokat, amit a Szú Kjí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nyert elsöprő többséggel. Az USDP leszerepelt, vereségét pedig a párt és a hadsereg egyaránt választási csalással magyarázta. A voksolás tisztaságát felülvizsgálva hiába nem talált kivetnivalót a választási bizottság, a Mianmart korábban öt évtizeden át vezető katonaság kitartott álláspontja mellett, és nem zárta ki a hatalomátvétel lehetőségét.
A puccs pár órával azelőtt történt, hogy az ősszel megválasztott kormány megtartotta volna a hivatalos megalakuló ülését. A hadsereg a vezetőkön kívül 24 minisztert is őrizetbe vett, lezárta a főváros Nepjida és a legnagyobb város Rangun utcáit, leállította a telefon-, televízió-, és internethálózatokat, és kijárási tilalmat rendelt el este 8 és reggel 6 óra között. Az új vezetés kitartóan a választásokra hivatkozott, és azzal indokolta az egyéves szükségállapot kihirdetését, hogy ez idő alatt lehet rendbe szedni a törvényeket és lehet új, szabályos választásokat kiírni.
A hatalomátvétel ettől függetlenül erőszakos összetűzések nélkül zajlott le. A nagyvárosok utcáin ugyan jelen vannak a katonák, a helyzet inkább egy háború kezdeti fázisához hasonlít: az emberek elkezdtek élelmiszert és készpénzt elraktározni, feltételezve, hogy idővel eldurvulhat a helyzet.
A múlt eseményei alapján azonban sejthető, hogy a civil ellenállást komoly retorziók követhetik. A hadsereg 1962-ben szintén puccsal vette át a hatalmat, amit az azt követő 50 évben többek között a társadalmi aktivizmus teljes elnyomásával tartott meg. A szocialista berendezkedésű ország kezdetben a kezében tartotta a gazdaságot és megtiltotta az ellenzéki pártok szerveződését. Az első töréspontra 26 évet kellett várni: az 1988-as valutaválság kormányellenes tüntetésekhez vezetett, amelyre a hadsereg közvetlen erőszakkal reagált. Az utcai harcokká alakuló demonstrációkon több ezren meghaltak, melyet követően a katonaság külön államigazgató bizottságot hozott létre, demokrata aktivisták tömegeit zárta börtönbe, illetve az országot átkeresztelte Burmáról Mianmarra. (A két szó egyébként ugyanazt jelöli, Mianmar az ország nem britek által használt megnevezése)
Ebben az időszakban vált központi figurává a hétfőn elfogott kormányfő, Aung Szan Szú Kjí. A politikus annak az Aung Szannak a lánya, aki kulcsszerepet vállalt a brit gyarmati uralom felszámolásában, ám fél évvel a független Burma létrejötte előtt merénylet áldozata lett.
Szú Kjí 1988-ban alapította meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű pártját. A tüntetéseket brutálisan leverő mianmari hadsereg külső nyomásra kénytelen volt 1990-ben választásokat tartani, amit viszont hiába nyert meg az NLD hatalmas többséggel, a kormány nem adta át a hatalmat és folytatódott a katonai diktatúra. Az ezt követő 20 évben – ugyan kisebb szünetekkel folyamatosan háziőrizetben vagy börtönben volt – Szú Kji a polgári ellenállás arca lett, 1991-ben pedig Nobel-békedíjat kapott a demokráciáért folytatott békés harcáért.
Az időközben belső konfliktusok és természeti katasztrófák sújtotta Mianmarban alig több mint 10 éve, a katonai vezetés (junta) félreállásával kezdődött meg egy igencsak lassú, de folyamatos demokratizálódási folyamat. 2010-ben húsz év után először tartottak választásokat, ahol a katonaság által támogatott Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) elsöprő többséggel győzött: bár a szavazás tisztasága erősen kétséges volt, az esemény a diktatúra végét hivatott fémjelezni. Ezt követően végérvényesen (de legalábbis 2021-ig) szabadjára engedték Aung Szan Szú Kjít és más politikai foglyokat, Mianmar nemzetközi kapcsolatai pedig azonnali javulásnak indultak. Két évet kellett várni az első, részben szabad választásokig: 2012-ben az NLD tarolt az időközi választásokon, Szú Kjí bekerült a parlamentbe, ezt követően nem sokkal pedig megszűnt a sajtócenzúra, valamint az EU és az Egyesült Államok is nagy összegű fejlesztési segélyeket ajánlott, feltéve, hogy folytatódik a demokratizációs folyamat. 2015-ig sikerült több belső konfliktust is lecsendesíteni, ugyanebben az évben pedig az NLD kormányt alakíthatott Aung Szan Szú Kjíval az élen. Bár az új vezetés mérföldkő volt a demokratikus átalakulásban, életben maradt a 2008-as alkotmány azon pontja, mely szerint az országgyűlési székek egynegyede a hadsereg képviselőinek van fenntartva; a katonaság tehát sohasem került ki véglegesen a mianmari politikai életből.
Ennek is köszönhető az, hogy a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí az elmúlt években teljesen más fényben szerepelt a nyilvánosság előtt. 2017-ben újra kicsúcsosodott a több mint 50 éve tartó belső konfliktus az országban a buddhista többség és a muzulmán rohingyák között, ezúttal egy fegyveres helyi konfliktus miatt. Az ENSZ beszámolója szerint a délnyugati Rakhine államban élő kisebbség négyszázezer tagja menekült a környező országokba (legtöbben a közvetlen szomszéd Bangladesbe), miután a mianmari hadsereg több települést felgyújtva; civileket megölve és nőket erőszakolva etnikai tisztogatást hajtott végre. Az ügy a hágai Nemzetközi Bíróság elé került, a hadsereggel részben együtt kormányzó Szú Kjí azonban nem ismerte el a helyzet súlyosságát és megvédte az őt korábban fogságban tartó katonaságot.
2017 óta szakértők szerint lelassult a demokratikus átállás, az emberi jogi bűncselekmények feletti átsiklás pedig megerősíthette a hadsereg szerepét. A buddhista többségű országban Aung Szan Szú Kjí ettől függetlenül viszont népszerű, a katonai vezetés pedig népszerűtlen maradt, amit a 2020-as választások eredményei hűen tükröztek.
Hiába csökkent tehát az USDP támogatottsága, a hadsereg kezében jelentős kontroll maradt volna az új kormányzat alatt is – pláne úgy, hogy az alkotmány csak háromnegyedes többséggel módosítható, tehát gyakorlatilag mozdíthatatlan a katonaság együttműködése nélkül. Ezért sem érthető tisztán, hogy miért döntött a hadsereg a puccs mellett.
Bár a beszámolók szerint az utcákon egyelőre nyugalom van (meg persze katonai járművek), a lakosság cserben hagyva érzi magát.
Az országunk egy repülni tanuló madár, aminek a hadsereg most letörte a szárnyait
– mondta egy aktivista a mianmari demokrácia helyzetére utalva, aki hangsúlyozta, hogy a katonaság a társadalom független döntését vonta kérdőre a hatalomátvétellel.
Bár Aung Szan Szú Kjí nemzetközi támogatottsága az elmúlt években jelentősen visszaesett, a világ vezetői, köztük Joe Biden, Boris Johnson, vagy éppen Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője határozottan elítélték a katonai puccsot. Kína és más délkelet-ázsiai országok viszont „belső ügyként” tekintenek az államcsínyre és nem szorgalmaznak külső beavatkozást.
Mindeközben a katonai vezetés elkezdett berendezkedni a következő egy évre: kineveztek 11 új minisztert volt és aktív tábornokokból, valamint május 31-ig lezárták az ország legfontosabb repülőterét, útját állva a nemzetközi szállítmányoknak is.
Bár a lakosságot a történelem emlékei visszatartják az ellenállástól, a mianmari kórházi dolgozók sztrájkot hirdettek szerdától, kijelentve, hogy nem hajlandóak dolgozni katonai kormányzás alatt, és követelve Aung Szan Szú Kjí szabadon bocsátását. Mianmar ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden ülésezik, ami után közvetett nyomás, például gazdasági szankciók vagy fegyverembargó várhat az országra.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
