Megmutatta az átalakított Start menüt a Microsoft, ilyen lesz az új verzió
A Microsoft egyelőre csak az Insider programban résztvevőknek tette elérhetővé a Windows 10 új frissítését, amelynek része az átalakított Start menü is.
A Microsoft egyelőre csak az Insider programban résztvevőknek tette elérhetővé a Windows 10 új frissítését, amelynek része az átalakított Start menü is.
A Google és a virtualizációs alkalmazásairól ismert Parallels együttműködésének köszönhetően szép új világ érkezhet a Chrome OS-t futtató gépekre. Nem biztos azonban, hogy ez jól jön majd a Microsoftnak.
Felturbózná Snapdragon 8180X processzorát a Qualcomm, hogy nagyobb részesedésre tegyen szert a PC-piacon.
A Microsoft Defender fejlesztői szerint igen hatékony védelmet nyújt az androidos készülékeken is. Bétaverzióban már kipróbálható, de telepítése egyelőre igen bonyolult.
A jelek szerint a OneDrive működésébe is belepiszkál a Windows májusi nagy frissítőcsomagja. Szerencsére van megoldás a problémára.
Egy remek funkcióval még hatékonyabbá tette a Defender víruskergetőt a Microsoft.
A jelek szerint a Microsoft mindent megtesz annak érdekében, hogy a Surface Duo minél hamarabb piacra kerüljön. Emiatt még az Android 11 debütálását sem várják meg.
A Honeywell a Microsofttal kötött megállapodást arról, hogy az üzleti felhasználók használhatják a cég kvantumszámítógépének erőforrását.
A Microsoft egy közel egy ezer szerverből álló adatközpontját a koronavírussal kapcsolatos kutatásokhoz állította át. A módszer előnye a hűtésnél keresendő.
Ha már a Microsoft saját Chromium-alapú Edge böngészőjét ajánlja a felhasználóknak, a Google sem tesz másként: azt javasolja, hogy inkább a Chrome-ot használják.
Olyan Windows 10-es alkalmazást készített a Microsoft, amelyik igencsak jól jöhet, ha véletlenül töröltünk fényképeket, dokumentumokat.
Megígérte, betartotta: húsz százalékkal megnövelte a Microsoft a Teams-csevegésekbe bekapcsolható résztvevők számát.
Nem biztos, hogy örül az a felhasználó, akinél a tálcán lévő ikonok mozogni kezdenek. Mindez egy kis hiba következménye, amelyik a Windows 10 májusi frissítése után tűnt fel.
Egy érintésre két legyet is csaphatnak a Microsoft új készülékének felhasználói, amikor alkalmazásokat szeretnének elindítani.
Az Edge a jelek szerint mindenképpen átmásolja a Firefox adatait, még akkor is, ha ezt a felhasználó letiltja, vagy ha megszakítja a telepítést.
Eddig csak egy rövid videóban lehetett szemügyre venni az átalakított Start menüt. A Microsoft most képeket is kiadott róla.
Senki sem állíthatja, hogy a Chrome böngésző (amelyik ugyanazon a Chromium motoron alapul, mint az új Microsoft Edge böngésző) takarékosan bánna az erőforrásokkal. Úgy tűnik, a Microsoft tesz is ez ellen.
Újabb komoly hibát találtak a Windows 10 májusi nagy frissítésében, ami nemcsak bosszantó, de veszélyes is. Az operációs rendszer egy hiba miatt folyamatosan töredezettségmentesíteni akarja a meghajtókat, ám ez betehet az SSD-knek.
A jelek szerint a Microsoft a Samsung Galaxy Fold 2 előtt szeretné bemutatni a Surface Duót. Mivel előbbi augusztus 5-én debütál, így könnyen lehet, hogy a redmondi cég már júliusban lerántja a leplet saját összecsukható telefonjáról.
A Microsoft két népszerű szolgáltatása, a Teams és a Skype immár egymás között is átjárhatóvá vált bárki számára.