Jön a Microsoft új keresője, még a személyes kérdésekre is választ ad majd
Hétfőn startolt el Microsoft idei Ignite konferenciája, ahol a cég fejlesztői több újdonságot is bemutattak.
Hétfőn startolt el Microsoft idei Ignite konferenciája, ahol a cég fejlesztői több újdonságot is bemutattak.
Elérhetővé tette Office irodai programcsomagjának jövő évi számozású új verzióját a Microsoft. PC-re csak akkor telepíthető, ha Windows 10 fut a gépen.
Egy arcfelismerő algoritmus tévesztése elméletben megmosolyogtató, gyakorlatban szomorú következményekkel járhat. De akkor sem feltétlenül aludhatunk nyugodtan, ha jól működik a technológia.
Három éve 2015 egyik legjobb alkalmazásának választották a Microsoft Office Lenst. Ez az app kapott nemrég egy igen hasznos frissítést.
Amióta megjelent a Windows 10, a Microsoft kegyetlenül nyomja, szeretné már maga mögött tudni a régebbi operációsrendszer-változatokat. A Windows 7 igen kemény diónak bizonyult, de hamarosan fordulhat a kocka.
Október elején megváltozik a Microsoft szabályzata. Az új regula értelmében nagyobb szabadság mellett lehet majd használni az Office-t, egy licenc több számítógépre és telefonra lesz majd elég.
A Microsoft közel egy éve pendítette meg, hogy ráncfelvarráson esik át az Outlook, mellé pedig több új funkciót is készítenek. A projekt mostanra ért be.
Bár egyre jobban teljesít a Windows 10, a világ vezető asztali operációs rendszere jelenleg a Windows 7. Úgy tűnik, e tényt még a Microsoft sem hagyhatja figyelmen kívül.
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy – felváltva a Redstone 5 kódnevet – mi lesz a Windows 10 októberi frissítésének a neve. Nem kellett hozzá túl nagy fantázia, és nem is okoz különösebb meglepetést. Érdekesek lesznek viszont a frissítéssel érkező újdonságok.
Az informatikus szakma elférfiasodása globális jelenség, amelyre világszerte keresik a megoldást. A HVG Extra Business cikke három hazai céges példát mutat be a női munkavállalók támogatására.
Korrupciót gyanítanak, a párt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést.
Mostanra minden felhasználóhoz be kellett futnia a két nagy szoftvercég, a Microsoft és az Adobe augusztusi frissítéseinek. Érdemes mindkét csomagot felengedni a gépekre.
A Microsoft két hónapja telepítette egyik adatközpontját a tenger mélyére, a munka azonban itt nem állt meg. Az eszközt folyamatosan megfigyelés alatt kell tartani, és ehhez két webkamerát is segítségül hívtak, melyek adásába bárki betekinthet.
Nemrég a Mac-eladások még mindig nőttek, még akkor is, amikor a PC-értékesítés volumene már évek óta zuhant. A technológia azonban fejlődik, a gyártók innovációra való hajlama is változik, így most fordult a kocka.
Egyszerűbbé válik az androidos telefonokon és iPhone-okon lévő tartalom elérése a Windowst futtató számítógépekről, de fordítva is kényelmesebbé teszi a helyzetet a Microsoft új megoldása.
Különös figyelmeztető ablak bukkant fel a Windows 10 egyik utolsó tesztváltozatában (teszt buildjében), s megpróbálta akadályozni a harmadik fél böngészőjének telepítését. Szerencsére a Microsoft hamar visszavonulót fújt.
Egy operációs rendszerekkel kapcsolatos koncepcióvideóiról ismert YouTube-er elképzelte, milyen lenne a Windows Vista 2018-as köntösben.
Miközben a világ az új iPhone-ok bemutatásával volt elfoglalva – magyar idő szerint – szerda este, addig a Microsoft Surface vezető kommunikációs menedzserének feltűnt valami.
Csak kevesen fogadtak volna arra, hogy pont a Microsoft használ majd Pentium processzort a Surface Góban. Állítólag visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az Inteltől.
Az elmúlt hónapokban viszonylagos csendje után felvették a fonalat az amerikai hatóságok a magyar kormányzati szféra igen gyanús szoftverbeszerzési ügyében – jelentette a The Wall Street Journal. A Microsoft az államigazgatási közbeszerzést vizsgáló belső eljárása már lezárult, több magyarországi munkatársat is elbocsátottak.