Vigyázzon, nehogy telepítse: újabb Windows-frissítést vontak vissza, kék halált okozhat

A személyes fájlok törlését előidéző hiba után néhány nappal újabb, kritikus rendellenességgel adott ki egy Windows-frissítést a Microsoft. Akinek már automatikusan letöltötte a gépe, az jobb, ha nem telepíti.

  • hvg.hu hvg.hu
Vigyázzon, nehogy telepítse: újabb Windows-frissítést vontak vissza, kék halált okozhat

Most már egész biztos, hogy nem az idei év októbere lesz a Microsoft történetének legsikeresebb időszaka. A vállalat múlt hét elején adta ki nagy őszi frissítőcsomagját a Windows 10-hez, melyet aztán a hét végére kénytelen volt visszavonni, miután kiderült, hogy többeknél letörli a számítógépről a személyes dokumentumokat, képeket és egyéb fájlokat. Ugyan a csomagnak azóta elkészült a javított változata, azt azonban még csak a Windows Insider Program résztvevői próbálgathatják.

Ami a héten megérkezett a számítógépekre, az egy másik kumulatív frissítőcsomag, amely – az operációs rendszer korábbi verziójától függően – a KB4462918, KB4462919 vagy KB4464330 jelzést viseli. A Bleeping Computer felhasználói észrevételeire alapozva jelentette, hogy a pakk már telepítése során kék halált okozhat egyes számítógépeken. Először úgy tűnt, hogy a HP által gyártott pc-k esetében jelentkezhet a probléma. Azonban a Microsoft fórumában nem sokkal később feltűnt bejegyzések arra utalnak, hogy más gyártó eszközein is előfordulhat a probléma. Úgy tűnik, a rendszer az egyik meghajtóprogrammal való inkompatibilitást kezeli le ilyen „végzetes” módon.

A fórumban a Microsoft egyik mérnöke azt írta, a frissítést visszavonták. Aki már letöltötte a gépére (vagy az automatikus beállítások miatt a gép letöltötte magától, az jobb, ha nem telepíti a csomagot.

Ha máskor is tudni szeretne a Windows-frissítésekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.