Pécsen négyen vannak karanténban
Négy ember van elkülönítve Pécsen a fertőző osztályon.
Eltűnt merevlemezekről és szoftverekről, megváltoztatott jelszavakról számolt be a pécsi önkormányzat, miután átvilágították a sportért felelős városi tulajdonú céget. Az ügyben feljelentést tettek.
Három évtizedes szünet után először vállalkozik egy tárlat arra, hogy a maga teljességében mutassa be a Pécsen élő művészek munkásságát.
Negyvenegy horvát és három magyar szurkolót állítottak elő egy pécsi futballmeccsen.
Leszaggatták a pedálokat, lefeszegették a billentyűk burkolatát és ellopták a fedél tartóját.
25 százalékos béremelést kérnek a pécsi buszsofőrök január végéig, különben beszüntetik a munkát.
Különleges performanszot tartottak Baranyában.
Az egyik melegvíz-vezeték tört el. Az eset magával rántotta a teljes informatikai rendszert is.
Két kisgyerek sírva nézte végig egy pécsi buszmegállóban, ahogy szüleik megpróbálták elvenni egy férfi pénztárcáját. Az elkövetők lökdösődtek és kiabáltak is a férfival, a látványtól a gyerekek sokkos állapotba kerültek. A szülőket végül elfogták és őrizetbe vették, közölte az ATV Híradója.
Az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakkal, azaz exoskeletonokkal végeznek kutatást a Pécsi Tudományegyetemen. A legújabb szerkezetekkel már napi 10 kilométert is meg lehet tenni sík terepen, sőt, némi gyakorlással a lépcsőzés sem jelent akadályt.
Azt nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy közvetlenül a szabályszegés miatt halt meg a beteg.
A Pécs Aktuál néven futó hírmagazin szerzői azt ígérik, hogy a tisztesség, a sokszínűség és az egyensúly határozza majd meg a munkájukat.
A megyék többségében már életbe lépett a részleges vagy teljes tiltás.
A fideszes országgyűlési képviselőt Pécsen érte baleset.
Befejezték a nyomozást a sikkasztó ügyében.
Fejenként 300 ezer forintos bírságot kaptak.
Pécsről és a város környékéről készített különleges timlapse-videót Mészáros Dénes fotós.
Péterffy Attila polgármester bizalma megrendült Szentgyörgyi Dávidban, akinek már meg is választották az utódát.
Egy féltékenységből kialakult vita miatt vette üldözőbe egymást szombaton délelőtt két autó Pécs-Somogyban.